2026. május 3., vasárnap - Tímea

Archívum

2018. február 2-3 között, azaz szombat- vasárnap harmadik alkalommal, az előző két év hatalmas sikerére való tekintettel, megrendezésre kerül a Forralt Bor Fesztivál, új helyszínen, a Westend előtti téren, a…
Nem sok olyan szó van a világon, ami ennyire finom nagykanállal magában, goffrira csorgatva, sütin dekorként, sütiben töltelékként, aztán pici sóssal, utána persze megint édessel, jéghideg fagyiként vagy forrón. Igen,…
A Rám-szakadék mindig más, állandóan változik, mint az élet olyan, sosem mutatja ugyan azt az arcát. Télen egészen káprázatos, tavaly 3 alkalommal is visszatértünk ide, annyira különleges hóban, fagyban. Idén…
A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös maratonján felváltva élvezhetjük Debussy és Ravel műveit egy teljes napon át. Egy teljes nap, tizenegy koncert, maratoni zenei élmény, és két ikonikus zeneszerző.…
Februárban szerte az országban - sőt immár túl a határainkon is - éttermek, borkereskedők állítják majd a középpontba ezt a furmintot. Az egész hónapon át tartó rendezvénysorozat csúcspontja a Furmint…
Február 7-9. között ismét a határon túli kultúráé lesz a főszerep a Miskolci Nemzeti Színházban. Három napon át a színház, a zene, a képzőművészet és irodalom lesz a középpontban Miskolcon,…
10 - ből 10 Gombóc Artúr ezt ajánlja: Fórum Csokifesztivál, immáron harmadik alkalommal Debrecen szívében! Készen állsz a régió legnagyobb csokis őrületére?Fergeteges Csokimanufaktúra felhozatal, az ország minden részéről! Bonbon, trüffel,…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

More details
DOGZ fesztivál, 2026. május 1.

DOGZ fesztivál, 2026. május 1.

More details
Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

More details
Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

More details
Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

More details
Pécsi Majális, 2026. május 1–3.

Pécsi Majális, 2026. május 1–3.

More details
Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

More details
Falusi Majális, 2026. május 1.

Falusi Majális, 2026. május 1.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője