2025. december 27., szombat - János

Archívum

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Mindkét nap 10.00 órától nyitott pincékkel és ínycsiklandó ételekkel várja vendégeit a Gasztrosétány! A szüret zárásaként a legnemesebb borok mellett mustot és murcit is lehet kóstolni vagy ki lehet próbálni…
Október 20-23. között a világ filmtermésének legjavában merülhetnek el a nézők a 8. Mozinet Filmnapoknak köszönhetően. A programban öt film jóval a hivatalos hazai premiert megelőzően lesz látható. A válogatás…
Októberi Vásári Forgatag és Utcabál várja szeretettel az érdeklődőket Zalakaroson 2018. október 20.-22-ig. A rendezvény ideje alatt a Gyógyfürdő téren kirakodóvásár, kézművesek bemutatói és borházak várják a vendégeket! A programokra…
A TEMOFESZT, vagyis Közép és Kelet Európa legnagyobb vasútmodell kiállítása 2018-ban ismét megrendezésre kerül a Magyar Vasúttörténeti Parkban, immár tizedik alkalommal. A vasútmodellezés szerelmesei számára gazdag programot kínál az esemény.…
A TEMOFESZT Közép- és Kelet-Európa legnagyobb vasútmodell kiállítása, amely immár tízedik éve ötvözi a szakmaiságot a vasútmodellezés szórakoztató oldalával. Az elmúlt évek során a vasútmodellek mellett az RC járművek is megjelentek…
Második alkalommal rendezi meg az Őszi Piknik a Parton programsorozatot a Siófoki Szabadtéri Vendéglátók és Kézművesek Egyesülete. Menj a partra és élvezd a Balaton látványát az őszi napsütésben, ráadásul finom…
A helyi hagyományok szerint elkészülő csipkelekvár főzés bemutatása mellett, szórakoztató programokkal, csipketeával, forralt borral, egész napos kézműves bemutatókkal, falukerülő túrákkal, játszóházzal, valamint kistermelők és népművészeti termékek vásárával várjuk kedves vendégeinket…

 


 


 

 


 

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője