2026. február 5., csütörtök - Ágota

Archívum

A június 10-én immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Női Karriernap azoknak a cégeknek, kezdeményezéseknek és programoknak ad teret, amelyek segítenek megtalálni mindenkinek a helyét vagy a célja felé vezető utat.…
Az idei PlayIT Show sorozat Győrből indult, ahol még színesebb programokkal, a videojátékos és IT világ legnagyobb durranásaival és rengeteg meglepetéssel várták az érdeklődőket. A látogatók kipróbálhattják a legújabb játékokat,…
Több mint 10 éve szervezik már a BABA-EXPO Rendezvényeket Magyarország nagyvárosaiban. Közel 300 rendezvénnyel a hátuk mögött, a szervezők azt látják, hogy jó úton haladnak, hiszen szeretik rendezvényüket. Számtalan köszönőlevet…
Már a rendezvény neve is sugallja, hogy a Gamer Expo fő célközönsége a számítógépes játékok világának rabjai, azaz a gamerek. Ez a regionális rendezvény továbbá alapoz a versenyeken keresztül az…
Idén is megrendezésre kerül a Dino Expo, az iharkúti dinoszaurusz-lelőhely, és az ott folyó ásatási munkálatok bemutatására rendezett nyílt napok keretében. A lelőhely szomszédságában lévő településeken (Németbánya, Bakonyjákó), a dinoszauruszokhoz…
A szervezők célja, hogy legyen az évben egy nap a traktorosoké, amikor megmutathatják traktoraikat, gépeiket és ügyességüket. Ez a nap legyen a helyi és a környékbeli gazdák napja, ahol az…
Immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Hajdúsági Expo és Traktorhúzó Európa Kupa 2017. augusztus 11-13. között Hajdúböszörményben. Az expo alatt szakmai programokkal, előadásokkal, az itt élő agrárszakemberek, vállalkozások, üzletemberek és…

 


 


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

More details
FeHoVa, 2026. február 5-8.

FeHoVa, 2026. február 5-8.

More details
Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

More details
Egy jó frizura többet fiatalít, mint 1000 csodakrém és kezelés

Egy jó frizura többet fiatalít, mint 1000 csodakrém és kezelés

More details
Üzemeltetőt vált a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok

Üzemeltetőt vált a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok

More details
GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

More details
Terra Pláza, 2026. február 15.

Terra Pláza, 2026. február 15.

More details
Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője