2026. május 18., hétfő - Erik

Archívum

sonka2017. április 8-9. között ismét megrendezik a Magyar ízek Vásrát a Várkert Bazárban. A húsvét közeledtével megtalálható lesznek itt majd a klasszikus sonka, kolbász, tojás, torma, mustár, savanyúságok, csokoládék. A számos termékkategória mellett igazi különlegességekkel is várja a mintegy 100, Magyarország különböző területeiről érkező kiállító a vendégeket.

gyerekekGalériánk szeptemberben induló programsorozatában hónapról hónapra új nemzet kultúrája kap bemutatkozási lehetőséget. A mesék, animációs filmek, színházi eladások, gyermekjátékok és közös beszélgetések által a programon résztvevő gyerekek (nemzetiségiek, külföldiek és magyarok egyaránt) lehetőséget kapnak új kultúrák megismerésére, látókörük szélesítésére.

hangvillatitkaA Hang-villa titka című zenés előadás a legfiatalabb közönségnek szól - egy olyan mesejáték, amelyben a gyerekek (és persze a felnőttek) szavazatai alapján szövődik a mese fonala. A Centrál Színházban ez az előadás több szempontból is debütálásnak számít, hisz a tehetséges színművész, Simon Kornél első rendezői bemutatkozása.

varrogepHa úgy gondolod, hogy a varrógép varázslattal működik, most mi bebizonyítjuk, hogy nem! A nagy titokról hull le a lepel a következő Szétszerelőklubon, ahol a klasszikus varrógépek belsejével ismerkedhetünk meg. Látható lesz a világ legkisebb, még varrni tudó varrógépe is! A rendezvényen múzeumi belépővel lehet részt venni.

szinhazVidéki és határon túli teátrumok legfrissebb operaelőadásai vendégeskednek 2017. április 4. és 9. között Budapesten. A négy éve minden tavasszal megrendezett, egy héten át tartó eseménysorozat célja a fővároson kívüli operajátszás népszerűsítése. A hagyományokhoz híven idén is hat színház fogadta el az Opera meghívását.

balatonsoundA Sound minden napján 2017-ben is kifut a Balaton vizére a tavaly teltházas bulikkal debütáló exkluzív Party Boat, a fedélzeten olyan sztárokkal, mint Max Cooper, Jan Blomqvist, Eelke Kleijn, Sasha vagy az Art Department. Európa legjobb vízparti bulifolyama idén július 5-9. között várja a látogatókat Zamárdi “fesztiválbeach”-én.

medicaA Düsseldorfi vásárváros évente ad otthont a világ egyik legnagyobb orvostechnikai szakvásárának, a MEDICA-nak, valamint a COMPAMED-nek, az orvostechnikai beszállítók vezető szakvásárának. A 2016. év statisztikája: 5.100 kiállító mutatta be az ambuláns és fekvőbeteg-ellátás hatékonyságának és színvonalának növelését szolgáló új termékeit, szolgáltatásait.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön, 2026. május 15-17.

Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön, 2026. május 15-17.

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál,  2026. május 14-16.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2026. május 14-16.

More details
Rododendron virágzása a Jeli Arborétumban 2026. június 17-ig

Rododendron virágzása a Jeli Arborétumban 2026. június 17-ig

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

More details
Westend Napok 2026. május 14-17-ig: a stílus önismeret kérdése

Westend Napok 2026. május 14-17-ig: a stílus önismeret kérdése

More details
Állat- és növényszeretet napja

Állat- és növényszeretet napja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője