2026. május 18., hétfő - Erik

Archívum

kutya goldenAz AsiaCenter 2017. május 13-án, szombaton ismét ingyenes családi napra hív kicsiket és nagyokat, sőt a családot akár a házi kedvenc is elkísérheti. Állati programokból nem lesz hiány, a gyermekek játszva ismerkedhetnek meg számos barátságos négylábúval, simogathatnak nyuszit, malacot vagy kecskét is.

kepregenyA Magyar Képregény Szövetség 13. alkalommal rendezi meg az ország legnagyobb képregényes rendezvényét. A Dürer Kertben várják a gyűjtőket, érdeklődőket, családokat május 14-én, vasárnap 10 órától. A szervezők a Magyar Képregény Szövetség és a Képes Kiadó. A rendezvény hivatalos plakátját Haui József, a Korcsmáros Pál-díj tavalyi nyertese készítette.

kaposztaRátkán, a Tokaj-hegyaljai sváb településen 2017-ben hetedik alkalommal rendezik meg a Töltött Káposzta Fesztivált. Az előző évek sikerei után most is azt szeretnék a szervezők, hogy Rátka polgárai és az ideérkező  vendégek kikapcsolódást, szórakozást találjanak ezeken a napokon, azaz 2017. május 12. és 14. között.

sztefremA Szent Efrém Férfikórus és a Budapesti Énekes Iskola közös koncertje. A két együttes műsora azokat a szép és mély zeneiségű imákat mutatja be, amelyeket a nagy európai folyam mentén élő népek -katolikusok, protestánsok, ortodoxok, görögkatolikusok- hoztak létre. Sokféle nyelven, de egy lelkülettel száll az Úrhoz a fohász, a Fekete erdőtől a Fekete tengerig.

fufa tankertAz ELTE Füvészkertben 2017. május 2-án 10.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával 500 négyzetméteres területen nyílt meg a FűFa Tankert. Az új tanodát azzal a céllal adják át a jövő generációinak, hogy óvodások és kisiskolások kaphassanak itt élményközpontú zöldtudatos képzést.

gyerek2Az évek óta hagyományosan megrendezett városi, Szentendrei Gyereknap ebben az évben nemcsak a kisgyermekeknek ünnepe lesz, hanem az idősebb korosztály, a kisiskolások, tinédzserek szórakozási lehetősége is. A 2017. május 27-28-i hétvégén tartott fesztiválon szombat, vasárnap 10:00-20:00 óráig várják a gyerekeket, családokat.

szallodaszobaSorra érkeznek a szurkolói foglalások a júliusi vizes vb idejére a fővárosi szállodákba, az átlagos főszezoni árakhoz képest 25-30 százalékkal lesznek drágábbak a hotelek - írja a napi.hu.  Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének általános alelnöke szerint a városlátogatások szezonjában nagyon kedvezően alakulhat majd a budapesti vendégforgalom.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön, 2026. május 15-17.

Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön, 2026. május 15-17.

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál,  2026. május 14-16.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2026. május 14-16.

More details
Rododendron virágzása a Jeli Arborétumban 2026. június 17-ig

Rododendron virágzása a Jeli Arborétumban 2026. június 17-ig

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

More details
Westend Napok 2026. május 14-17-ig: a stílus önismeret kérdése

Westend Napok 2026. május 14-17-ig: a stílus önismeret kérdése

More details
Állat- és növényszeretet napja

Állat- és növényszeretet napja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője