2026. május 18., hétfő - Erik

Archívum

sumegA Sümegi Vár az ország egyik legszebb, viszonylag épen megmaradt középkori erődje, amely a környezetéből magasan kiemelkedő kopár hegytetőre épült. Látogasson el az ország egyik legszebb középkori várába, élje át a kor hangulatát, tekintse meg kiállításokat, vegyen részt az  egyedülálló programokon!

diosgyorivar3A  Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület bemutatói tekinthetők meg augusztus első hétvégéjén. Az Egyesület Mátyás király uralkodásának időszakát jeleníti meg. Viselettörténeti bemutatót, gyalogos párviadalokat, muskéta sortüzet mutatnak be a Diósgyőri várban. A fellépések szüneteiben megtekinthető egy középkori katonai tábor is.

pilisborosjenoImmáron kilencedik alkalommal rendezik meg a Pilisborosjenői Várjátékok rendezvényt, amely számos érdekes programmal várja a családokat. Lesz íjászat, bábszínház és kirakodóvásár, ízek világa - hagyományos étkek tárháza valamint számos fellépő is ellátogat majd a rendezvényre. A kicsiket lovagoltatás, rovásírás tanítás és játszóház, míg a felnőtteket különleges koncertek várják.

tuzijatekIdén megújítják az augusztus 20 -i ünnepi tűzijáték struktúráját és koncepcióját - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Kara Ákos kiemelte: az utóbbi évek leglátványosabb tűzijátékára készülnek.

szigetvarA nagy sikerre való tekintettel 2017. augusztus 4-5-én ismét megrendezésre kerül a II. Szigetvári Ostromnapok Fesztivál, melynek helyszíne a Szigetvári Vár. A programokat tekintve minden korosztály igényeit kielégítve lesz kézműves vásár, gólyalábas vásári forgatag, színes gyermekprogramok, élőzenei koncertek, színvonalas hastáncbemutatók.

nemzeti muzeumA Kormány 194/2000-es számú kormányrendeletének 2011. évi módosítása alapján díjtalanul látogathatja a múzeumok állandó kiállításait a 18 év alatti korosztály és legfeljebb két közeli hozzátartozója, továbbá a 26 év alattiak, minden hónap egyik hétvégéjének a múzeum által meghatározott napján.

augusztus20Régi jó ünnepi programok várhatók: parlamenti nyílt nap, magyar ízek utcája, aratómenet. Az időjárást félóránként szondázzák, a tűzijáték-rakéták pedig a legbiztonságosabbak lesznek. A Várkert Bazárnál egész nap családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket. Érdemes tehát Budapesten tölteni augusztus 20-át!

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
Financial IT, 2026. május 28.

Financial IT, 2026. május 28.

More details
GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Állat- és növényszeretet napja

Állat- és növényszeretet napja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője