2026. május 18., hétfő - Erik

Archívum

dunaipoly nemzetiparkA tizennyolcadik alkalommal meghirdetett természetvédelmi nyílt nap gyülekező helyszíne a Kardoskút településtől Hódmezővásárhely irányába haladó úton található Pusztaközpont, az Igazgatóság múzeumépületének udvara. A szakemberek 9 órától fogadják az érdeklődőket. Lehetőség van madármegfigyelésre, régi magyar háziállatfajták megtekintésére, játékos gyermekprogramokon való részvételre, kézműveskedésre.

Harmadik alkalommal versengtek egymással a hazai fürdők. A három nyertes között egy duplázó és egy nagy meglepetés is van. Az Év Fürdője a hazai fürdők legnagyobb versenye. A közönségszavazáson 2017. június 1. és augusztus. 31 között, három kategóriában közel 200 fürdő mérettette meg magát.

sajtforradalomMagyarországon sajtforradalom zajlik és egyre népszerűbbek a termékek - állapították meg az I. Sajtakadémia konferencián, amelyet Gyöngyösön, az Eszterházy Károly Egyetem campusán tartottak. A hagyományteremtő szándékkal összehívott találkozón, közel kétszáz vendéget regisztrálhattak a szervezők.

suburbiconÁpolt gyep, udvarias szomszédok, csendes, békés kertváros – ez Suburbicon, egy amerikai középosztály számára tökéletes hely az 1950-es években. A Lodge család is boldogan él itt, nem is találhatna ideálisabb várost gyermekneveléshez. Csakhogy a békés felszín alatt kiábrándító valóság lapul.

turizmusMagyarország 2030-ig szóló turisztikai stratégiájának szakmai egyeztetését kezdte meg az MTÜ augusztus 30-án. A budapesti Larus Rendezvényközpontban tartott, nem sajtónyilvános eseményre meghívott szakmabeliek prezentációt hallgathattak meg, amelyet a PricewaterhouseCoopers (PwC) svájci vállalatának több mint egy éves előkészítő munkája nyomán állítottak össze.

magyarizekvasaraIsmét itt az ősz, a közelgő hűvös időszakban pedig mindennapi kihívás, hogy a felnőttek és gyermekek asztalára továbbra is friss, megbízható forrásból származó, egészséges és finom ételek kerüljenek nap mint nap. A mintegy 70 kistermelő hamisítatlan hazai termékeit felvonultató Magyar Ízek Őszi Vására megoldást kínál erre.

tok1Tök, tök, tök minden mennyiségben. Az érdeklődők gyönyörködhetnek a tökcsodákban. A nap folyamán lesznek még cukorvirágok, bemutatók, kiállítások. Akik megéhezik az tökös és almás eledeleket kóstolhat. Lesznek édes finomságok, grill ételek, borok, kiváló házipálinka, házisajtok. A színpadod hagyományőrző együttesek, nemzeti csoportok, koncertek várják az érdeklődőket.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
Financial IT, 2026. május 28.

Financial IT, 2026. május 28.

More details
GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Állat- és növényszeretet napja

Állat- és növényszeretet napja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője