2024. május 13., hétfő - Szervác
2017. augusztus 10–13. között rendezik meg Zalakaroson a bornapokat. A rendezvény ideje alatt a Gyógyfürdő téren kirakodóvásár, kézművesek bemutatói és borházak várják a Vendégeket! A rendezvény megnyitása a Borlovagok felvonulásával és a „Város bora” cím átadásával kezdődik. A programokra a belépés ingyenes!
Immár 25. alkalommal kerül megrendezésre a győri Barokk Esküvő, melyen a vőlegény és menyasszony több ezer ember előtt fogad egymásnak örök hűséget, a barokk kort idéző ceremónia szerint. Győrben 1993 óta hagyomány a múltidéző barokk esküvő, mely rengeteg győrit és érdeklődő turistát vonz, illetve a város egyik legnépszerűbb fesztiváljává nőtte ki magát.
Augusztus 6-án indul a Magánszínházak Országos Színházi Találkozója a Pécsváradi vár Színpadán. A moszt, szláv nyelvekben híd, nem csak jelentésében, hanem ténylegesen összeköti a színészeket és nézőket, a pécsváradiakat és vendégeket, a művészetet és hétköznapokat Pécsváradon, a színházi fesztiválon.
Tánc, zene és hagyományőrzés az egzotikum jegyében augusztus 8-13. között rendezik meg Gyöngyösön a Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivált, ahol nyolc ország: Egyiptom, Indonézia, Kanada, Mexikó, Peru, Törökország és Lengyelország mellett a házigazda Vidróczki Néptáncegyüttes és a szintén gyöngyösi Borostyán Néptáncegyüttes táncosai mutatkoznak be.
A Folklór Kulturális Közalapítvány a Jászság Népi Együttes közreműködésével hagyományosan megrendezi Jászberényben, idén huszonhetedik alkalommal a Csángó Fesztivált a Kisebbségek Folklór Fesztiválját 2017. augusztus 8-13.között. Érdemes lesz ezt a hat napot rászánni az eseményre, és ellátogatni Jászberénybe.
Idén augusztus 9 – 12 között rendezik meg az arTúr Fesztivált, augusztus 13-án pedig a XXVI. Túri Vásárt. A programsorozatot mindig fokozott érdeklődés előzi meg, de az ide kilátogatóknak nem lesz okuk panaszra idén sem, hiszen a kulturális kínálat sokszínűsége, minősége és mennyisége minden igényt kielégít.
Idén II. alkalommal kerül megrendezésre a Szárszói Sör és Gasztro Napok, ahol rengeteg fajta sör közül válogathatnak a fesztivál résztvevői Balatonszárszón. Emellett az esemény tematikájában szerepet kap a gasztronómia, kirakodó vásár és különféle színpadi programok várják az ide látogatókat.
|
7 jó okunk van arra, amiért érdemes…
A midi ruhák olyan ruhadarabok, melyek tökéletes…
Rihanna, Björk, Whitney Houston, Janelle Monáe, Tina…
Az izlandi parlament új törvényt fogadott el…
A műtárgy.com május 23. és 25. között rendezi meg…
A GoodSpirit Rum & Cocktail Show idén…