2025. december 24., szerda - Ádám, Éva

Archívum

nagybaniAz infrastruktúra fejlesztését és az információáramlás fontosságát hangsúlyozta Házi Zoltán, a Budapesti a Nagybani Piac vezérigazgatója a második Piac Éjszakájának sajtótájékoztatóján. A célok eléréséhez a piac vezetősége megújította együttműködését a FruitVebbel, amelynek értelmében tovább erősödik a termelők és a piac közötti kommunikáció...

bukkinemzetiparkA MagyarországOn versenyre 70 nevezés érkezett idén – ebből választotta ki a 13 tagú szakmai zsűri a legjobbakat. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság két díjat is elhozhatott – arany minősítést nyert az új jegyrendszere, ezüst fokozatot pedig a cég új arculata. Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) 3 megyére kiterjedő ökoturisztikai élménykínálata három megyében több mint száz élményelemet tartalmaz...

sarkanyhajo2A balatonföldvári kikötőben június 23-án 5. alkalommal rendezik meg a Sárkányhajó gyorsulási bajnokságot. A szervezők oldalán közzétett információk szerint az idén 17 hajó legénysége vesz részt a látványos küzdelemben, az egyik csapat Svájcból érkezik.

palotajatekokVisegrádi Nemzetközi Palotajátékok 1985 óta állít emléket a középkor egyik legjelesebb eseményének, az 1335-ös Visegrádi Kongresszusnak. A közép-európai térség három meghatározó uralkodója, János cseh, Kázmér lengyel és I. Károly magyar király, valamint a német lovagrend találkozóján született megállapodások a mai napig éreztetik hatásukat.

zsinagogakejszakajaSok polgártársunk még sosem járt zsinagógában, ezért összeszedtünk 6+1 érdekességet, amit a „gyülekezés házáról” tudni érdemes. Aki közelebbről is megismerkedne a zsinagógák világával, az a Múzeumok Éjszakája alkalmából rendezett Nyitott Zsinagógák Éjszakájánál jobb alkalmat nem is találhatna erre.

barackA Gönci Barack Vigasság család- és gyermekbarát rendezvény. Programjai minden korosztály számára remek kikapcsolódást jelentenek. Szeretettel várják a legkisebbektől kezdve a dédiig az egész családot! A gyerekek a programok mellett egész napos játszóházban, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt.

lekvarfesztivalLégy részese a Látrányi Lovagregénynek és utazz velünk a középkori Látrányba! Kóstolj török kávét, próbáld fel a harcosok páncélját, röptess sólymot és nevezz be a Parasztolimpiára! Keresd fel a a Banyatanyát, ahol jósolnak neked, csapj fel kötélverőnek vagy készíts pártát a Céhes sátorban!

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője