2025. november 11., kedd - Márton

Archívum

burgerhambKedvenc street foodot választ Veszprém az utcazene fesztiválon. A rendezvény ideje alatt 29 food truck parkol majd a városba, hogy a mindennapi gyorsételek helyett gurmet fogásokkal lássa el a helyieket és a fesztiválozókat. A Veszprém kedvence címért többek között Spanyol édességekkel, mangós-chillis burgerrel és ínyenc burritoval szállnak versenybe a kocsik.

okjtanfolyamVárhatóan 2020-tól változik a szakképzés, a kormány jelentősen csökkentené a választható szakmák körét. Sok szakképesítés megszűnik, sok pedig csak nappali, 5 éves technikusi képzésben szerezhető meg ezután. Emellett pedig a vizsgaszervezés is állami irányítás alá kerül majd.

bakaSzereted a kihívásokat és nem ismersz olyan akadályt, amit nem tudnál teljesíteni? Akkor ez a te versenyed! Indulj 6 vagy 12 km-es távunkon, gyűrd le a feladatokat és mutasd meg, hogy vagy olyan jól felkészült ha kemény terepről van szó, mint egy katona. A verseny a jellegéből adódóan veszélyes, így csak és kizárólag azok indulhatnak (nevezhetnek) rajta...

szalllJúlius nyolcadikán kezdetét vette a magyar turisztikai piac kulcseseménye, immáron 7. alkalommal indult el az Év Szállása verseny. A vendégek szavazatai, a Szallas.hu honlapon található vendégvélemények és a szakmai zsűri rangsora határozzák meg a díjazottak listáit. Az előző évhez hasonlóan, a szálláshelyek mellett...

gemsport2019. július 11-én Baja szívében, a Petőfi-szigeten a munkaterület átadásával elindult a Gemenc Játszópark és Sportpálya kivitelezése. Az új kulturális és közösségi tér fejlesztése 24,35 millió forint összegben az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alap nem visszatérítendő támogatásával és a Magyar Állam társfinanszírozásával a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

hullo2019-ben augusztus 8-15 között érkezik hozzánk a legnagyobb meteor-rajok egyike, így ebben az időszakban óránként akár 100 hullócsillag is megfigyelhető. Augusztus 9-én ez a jelenség kifejezetten erőteljes lesz, így egy egyedülálló, lélegzetelállító koncertre készülünk a budai hegyek tetején! Klasszikus, nagyzenekari koncerttel kísérjük a csillaghullást,...

vegHagyományőrző családi nap a Szigetvári Várban 2019. július 21-én! Lovagoltatás, kézműves foglalkozás és népi játékok, valamint állatsimogató és bubifoci várja a látogatókat. Végvári családi napunkon résztvevők között értékes nyereményeket sorsolunk ki! Bársony és Handicap Alapítvány közreműködésével lovagoltatás, kézműves foglalkozás és népi játékok,...

 


 


 

 


 

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Csillagfényes november – jubileumi Rising Stars hétvége

Csillagfényes november – jubileumi Rising Stars hétvége

More details
Libamájjal és fekete fokhagymával startol az ősz a Balaton díjnyertes burgeresénél

Libamájjal és fekete fokhagymával startol az ősz a Balaton díjnyertes burgeresénél

More details
20. CSR Hungary Summit, 2025. november 21.

20. CSR Hungary Summit, 2025. november 21.

More details
Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

More details
B2W Fesztivál,  2025. november 19.

B2W Fesztivál, 2025. november 19.

More details
TECHXPO, 2025. november 13-16.

TECHXPO, 2025. november 13-16.

More details
Ismét Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban, 2025.november 13-15.

Ismét Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban, 2025.november 13-15.

More details
XI. Országos Rajzfilmünnep, 2025. november 14-16.

XI. Országos Rajzfilmünnep, 2025. november 14-16.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője