2025. november 13., csütörtök - Szilvia

Archívum

A HORECA új időpontja még tervezés alatt áll!

Mit adhat nekünk a mesterséges intelligencia? Jóváhagyásra vár a kormány mesterséges intelligencia stratégiája – derült ki egy friss hírből. A magyar vezetők tehát kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a huszonegyedik század egyik legígéretesebb innovációjának. 

Magyarország kormányának döntése értelmében, a megfogalmazott iránymutatást követve a Müpa a mai naptól kezdődően – egyelőre 2020. március 31-ig – az előadásait nem tartja meg. A megvásárolt jegyeket a Müpa visszaváltja, ennek módjáról hamarosan tájékoztatjuk a közönséget. Megértésüket, együttműködésüket köszönjük.

A koronavírusnak nagyon különleges, ritkán megfigyelhető hatása van a gazdaságra. Egyszerre hat a keresletre és a kínálatra, és a mai tudásunk alapján éppúgy okozhat egy gyors lefolyású, enyhe gazdasági visszaesést, mint egy makacsabb recessziót.

Mi lenne, ha pár napig nem tudnál boltba menni? Lenne annyi kajád, hogy ne kelljen koplalnod? Ha úgy érzed, nem, érdemes lenne elgondolkoznod legalább néhány alapvető élelmiszer beszerzésén.

1950. február 27-én mutatták be az első teljes hosszában színes magyar filmet. Az MTI Sajtóadatbankjának összeállítása.

Interaktív családi koncert

Tarts velünk Időbirodalom mesebeli erdejébe, akár a farsangi jelmezedben!

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

More details
Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

More details
BudaPets Design Market, 2025. november 15.

BudaPets Design Market, 2025. november 15.

More details
Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

More details
10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője