2025. november 14., péntek - Aliz

Archívum

A hatályos előírások szerint tűzvédelmi szabályzatot kell készíteni az állandó, illetve az ideiglenes jelleggel működő létesítményekre a rendeltetésszerű tevékenység megkezdése előtt, bizonyos esetekben pedig e szabályzat mellékleteként tűzriadó tervet is össze kell állítani.

Az IDFA a világ legnagyobb dokumentumfilm-fesztiválja támogatja a maradj otthon mozgalmat és weboldalán ingyenesen elérhetővé tett 302 dokumentumfilmet, amelyből most 298 filmet lehet megnézni Magyarországon. A filmek kínálatában 2 magyar nyelvű film is szerepel.

A járványügyi helyzet a magától értetődő egészségügyi, gazdasági és szociális következmények mellett teljesen új kihívás elé állítja azokat a vezető pozícióban lévő munkavállalókat is, akiknek a csapata egyik napról a másikra home office-ba települt át, vagy távmunkára rendezkedett be.

Az utóbbi hetekben annyi helyről érkezett annyi információ, hogy nagyon nehéz rendszerezni, főleg a gyakorlatba átültetni azokat. Az, hogy mindezt egy olyan időszakban kell megtenni, amikor mindenki a korábbi munkafolyamatok átszervezésével van elfoglalva, vagy rosszabb esetben a cége túléléséért küzd, még jobban bonyolítja a helyzetet.

Nemrégiben közzétételre került az Európai Tanács Közleménye, mely a koronavírus-járvány adatvédelmi vonatkozásait tárgyalja.

Szeretné biztosan tudni, hogy milyen gazdasági könnyítések érvényesek az Ön cégére, szervezetére? Segítünk!

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

More details
Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

More details
BudaPets Design Market, 2025. november 15.

BudaPets Design Market, 2025. november 15.

More details
Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

More details
10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője