2025. november 14., péntek - Aliz
Ablaktárlat formájában mutatják be a gyulai múzeumok ritkán vagy sosem látott műtárgyait az Almásy-kastély télikertjében és az Erkel Ferenc Emlékház bejáratánál.
Hungexpo Zrt. árbevétele a negyedére esett vissza tavaly az előző évihez képest, és az idei első negyedév sem kecsegtető.
Egyik nap havazik egy kicsit, a másikon tavaszias szellő simogatja az arcunkat, miközben már egyre többet halljuk csiripelni a madarakat – az időjárás szeszélyesen változékony, de a viszonylag enyhe télnek van egy jó hozománya is: hétvégente egy kicsit kockázatmentesebben tervezhetünk túrázást.
Február első hétvégéjén végre ismét ellátogathatnak a Miskolci Nemzeti Színházba – egyelőre virtuális formában. A teátrum ugyanis elindítja saját fejlesztésű stream-oldalát, ahol korábbi előadásaik felvételei mellett élő közvetítésekkel várják majd a képernyő elé a közönséget. #otthonrólisittahelyem
Két zeneszerző-géniusz, tizenegy koncert, felemelő zenei élmények egész nap, online! A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa tizennegyedik közös zenei maratonján, február 6-án ezúttal Liszt és Berlioz művei csendülnek fel, közülük is igen változatos merítés.
Döntött a BVV Trade Fairs Brno vezetősége: az IDET Nemzetközi Védelmi és Biztonságtechnikai Szakvásár rendhagyó időpontban, 2021. október 6-8. között kerül megrendezésre. Az új időpont nem ütközik hasonló ágazati eseményekkel sem Csehországban, sem külföldön.
MLBKT Projektmenedzsment Tagozati előadás
|
|
A TECHXPO 2025 egy nagyívű, négy napos…
A Hifi Show idén, 2025 novemberében immár…
Francia szállodabefektető beruházásaként megnyílt a YOU Hotel…








