2026. január 16., péntek - Gusztáv
2025. június 7-én harmadik alkalommal rendezik meg a Hegymagasi Chili Fesztivált. Az esemény helyszíne a Hegymagasi piactér, a rendezvény látogatása ingyenes.
Az Egri várban 2025. június 8-tól június 9-ig tart a pünkösdi programkavalkád. A két nap során különböző családi programokkal várjuk a helyieket és a városba látogató turistákat egyaránt. Vendégeink kipróbálhatják a nemezelést, az agyagozást és részt vehetnek izgalmas családi rejtvényfestő játékunkon. Az Egri vár vitézei a 16. század fegyvereit, eleink viseleteit, szokásaikat tárják az érdeklődők elé, a korabeli kenyérkészítésről és étkezésről pedig Beáta, a hős egri asszony tart interaktív előadást. A már megszokott tárlatvezetések mellett a családokat kisállat simogatóval, a Játszóházban kézműves foglalkozással és népi játszótérrel várjuk.
A szervezők célja, hogy mind a látogatók, mind a szakma képviselői egy olyan rendezvényen tudnak részt venni, ahol a magyar pálinkákat méltón képviselik. Fontos, hogy a termelő és a fogyasztó egymásra találjon és ismertséget kössön, hiszen ebben a közegben lehet a legideálisabban módon megismerkedni a magyar pálinka előállítóival és munkájuk gyümölcsével, a pálinkával.
2025. szeptember 28-án rendezik meg Magyarország legnagyobb szépségipari és életmód kiállítását. A BEAUTY ARÉNA helyszíne a Papp László Budapest Sportaréna.
Június 1-jén hivatalosan is megnyitotta kapuit a SopronFest, és ezzel kezdetét vette a Boldogság Éve. A fesztivál egy héten át közel 75 helyszínen 300 programmal várja a közönséget városszerte. A pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között a Lővérekben hazai és világsztárok lépnek színpadra. A warm up héten a belvárosban és Sopron környékén podcast beszélgetések, irodalmi programok, képzőművészeti kiállítások és túrák várják a közönséget, 16 privát séta keretében a helyiek mutatják be a szívükhöz igazán közel álló helyeket, az éttermekbe vendég séfek érkeznek, valamint 10 alkalmi kiállítás nyílik.
A Funzine összegyüjtötte, hogy a pünkösdi hétvégén, amikor felpezsdül a Balaton északi és déli partja, hol lesznek olyan programok, amelyekről jó tudnunk, ha arra járunk a hosszú hétvégén!
Íme a fantasztikus tippek a Funzine-től >>
| Fotó: Folly Arborétum és Borászat / Facebook
Várunk mindenkit a híres palóc vendégszeretettel Hollókőn a hagyományőrző programokra az Ófaluban és a várjátékra a Hollókői Várban.
|
|
A 97. Ünnepi Könyvheti rendezvényt 2026. június…
40+ recruiTECH és 20+ HRTECH előadó, friss…
Zöld átállás, de hogyan? A legalacsonyabban lógó…








