2026. március 22., vasárnap - Beáta

Archívum

sajtRég elfeledett ízeket fedezhetünk fel magunknak a bükki termelők jóvoltából. A Termelői gasztronómia a kerek erdőben című program célja a természet és a gasztronómia kapcsolatának szorosabbra fűzése. Mindehhez június 18-án a természetvédelmi területnek nyilvánított Szalajka-völgy adja a hátteret.

podium irodahazMindössze fél évvel az első szerződés aláírása után a Pódium Irodaház területeinek már közel 60%-a talált új bérlőre. A 2015-ben elvégzett teljes felújítást követően a belvárosi színháznegyedben található irodaház gyorsan kimagasló népszerűségre tett szert az elsősorban kreatív és IT cégek körében.

fusion212Egy kecskeméti hangárban összeraktak egy kétüléses sport- és oktató repülőgépet, amely már most világszám, és nagyon úgy fest, pár éven belül letarolhatja saját világpiacát. Öt éve még papíron sem létezett a Fusion 212, ma már több százat azonnal el tudnának adni a Siemensszel közösen fejlesztett magyar karbonrepülőgépből.

matyoMezőkövesd önkormányzata és a Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft. a 2015-ben megrendezett, a közönség körében nagy sikert arató Matyó Világtalálkozó után idén is nagyszabású, egy hetet átölelő programkínálattal várja majd a mezőkövesdieket, illetve az ide látogató vendégeket június 20–26. között.

halesborA rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a balatoni halakra, a helyi és országos borosgazdákra, a vendéglátókra. Füred a reformkorban a magyar progresszív értelmiség gyülekezőhelye volt, s ez az ünnep is ilyen alkalom. Az érdeklődőket 4 napon át borbemutató, borvásár várja a balatonfüredi Tagore sétányon felállított borpavilonoknál.

halaszleAz I. Zamárdi Hethland Halfesztivál – Tepsiben a Balaton című rendezvényünket az elkövetkezendő évek során szépen lassan felépítve egy igazi mérföldkőnek reméljük, amely összehozza Zamárdi lakosságát az odalátogató turistákkal. Ez pedig egy igazán családias hangulatú, halas gasztronómiai kuriózuma lehet a Balatonnak.

gyumolcsKiváncsi vagy, milyen íze lehet egy tisztán növényi alapanyagokból készült hamburgernek? Érdekel hogyan lehet jól lakni egy vegán hot doggal? Esetleg elgondolkodtál már azon, hogy milyen lehet egy nyers vegán töltött káposzta, vagy egy növényi rántott sajt és hogy ezek miből készülhetnek? Hát a superfood zöldturmixok érdekelnek?

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője