2026. május 18., hétfő - Erik

Archívum

ceruzaA tőketerebesi kastélyban nagy a készülődés Karácsonyra. Mindenki nagyon izgatott, ki a virágokat rendezi vázákba, ki a konyhán sürgölődik. Terítik az asztalokat, gyújtják a fényeket. A kivilágított kastély távolról csillogó ékszerdoboznak tűnhet. Készítsük el a fényben úszó lakhelyet, hogy a tündérek és egyéb furcsa teremtmények lássák, hogy épp merre kóborolnak.

mozgasCsaládias verseny, összejövetel, ahol együtt, közösen lehet várni a karácsonyt, egy kis bejgli sütéssel és futással egybekötve. Minden korosztályt várnak szeretettel, kicsiket és nagyokat egyaránt. Felnőtteknek ajánlják a hosszabb 5000 méteres távot, a kicsiknek az 1500 méterest és a még kisebb gyerkőcöknek pedig a 600 méteres távot.

bocsaIdén is megrendezésre kerül az angol-szász sportok integrált szabadidősport fesztiválja, azaz a Winners’ Day. Ráadásul a közelgő Karácsony okán az ajándék sem maradhat el. Az esemény célja, hogy ép és fogyatékkal élő emberek együtt sportoljanak és ismerkedjenek meg angol-szász sportokkal valamint Magyarország egyik legnépszerűbb parasportjával, a bocsával.

siborzeAki nem akart túl sokat költeni a téli sporteszközök beszerzésére, azokat is várják szombaton a Miskolci Ifjúsági Ház síbörzéjére. A téli sporteszközök csere-beréjén a futó és sikló lecek és bakancsok mellett snowboard-okat, korcsolyákat és mindenféle sportos öltözéket lehet majd itt kapni használt és vadonatúj állapotban egyaránt.

babona mng2017-ben is folytatódik a Múzeum+ programsorozat a Magyar Nemzeti Galériában. Havonta egy alkalommal hosszított nyitvatartással, egy-egy hétköznapi téma köré szervezett programokkal – tárlatvezetésekkel, előadással, társművészeti programokkal, workshoppal – várja a látogatókat a múzeum.

gyerekekA Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság tematikus napjain mindig más és más témával várják a szülőket, nagyszülőket, keresztszülőket és a hozzájuk tartozó gyermekeket Királyréten. Terepi séta, észtorna, mikrovilág (a világ mikroszkópon át) és kézműveskedés minden korosztálynak! Előzetes bejelentkezés szükséges (lehetőség szerint előző nap délután 15 óráig).

ugetoszilveszter1Az év utolsó napján Ügetőszilveszterre kerül sor a budapesti Kincsem Parkban. Nem maradhatnak el idén sem az izgalmas futamok, ott lesznek a pályán a klasszis lovak és lesznek koncertek is: azaz fergeteges hangulatot ígérnek a szervezők  december 31-én délután a lóversenyen az év utolsó napján, a Kincsem Parkban.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön, 2026. május 15-17.

Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön, 2026. május 15-17.

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál,  2026. május 14-16.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2026. május 14-16.

More details
Rododendron virágzása a Jeli Arborétumban 2026. június 17-ig

Rododendron virágzása a Jeli Arborétumban 2026. június 17-ig

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

More details
Westend Napok 2026. május 14-17-ig: a stílus önismeret kérdése

Westend Napok 2026. május 14-17-ig: a stílus önismeret kérdése

More details
Állat- és növényszeretet napja

Állat- és növényszeretet napja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője