2026. február 26., csütörtök - Edina

Archívum

Hatvanezer éjszakát hozhat a Budapest Winter Invasion

2548
A várakozások szerint 15 ezer vendéget és 60 ezer plusz vendégéjszakát hozhat az idén másodízben megrendezendő, a korábbinál jóval nagyobb szakmai összefogáson alapuló Budapest Winter Invasion kampány, mely 2007. december 1. és 2008. március 31. között várja a vendégeket. Azon felül, hogy az akció  ...


... keretében a vendégek 3 éjszaka áráért 4 éjszakát kapnak a résztvevő 50, négy- és ötcsillagos szállodában, egyéb szolgáltatók, például városnéző programok, kulturális események, gyógyfürdők, éttermek, autókölcsönző is csatlakozott a kampányhoz, róluk előzetesen a magyarral együtt hétnyelvû www.budapestwinterinvasion.com honlapon tájékozódhat az érdeklődő – mondta el Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. igazgatóságának elnöke a kampányt beharangozó tájékoztatón.

Az akció kreatívja, s a szlogen a tavalyi maradt: „A rómaiak 400, az ottománok 150, a szovjetek 45 évig maradtak. Ön lesz az első látogató, akit szívesen látunk tovább is! Maradjon még egy éjszakát a mi költségünkön!” A kampány számszerûsíthető költségvetése 100 millió forint.

Mint ismert, a kampány ötletgazdái és kezdeményezői a budapesti ötcsillagos szállodák. Az idei évben a Magyar Turizmus Zrt.-n és a Magyar Szállodaszövetségen kívül komoly szerepvállalással állt az ügy mellé a Malév, kihasználva a oneworld nyújtotta promóciós lehetőségeket, a Budapest Airport Zrt., amely Ferihegyen naponta mintegy 22 ezer utas ér el, és a Fővárosi Önkormányzat is, a BTH Budapesti Turisztikai Kht.-val karöltve. Szintén támogatja a kampányt a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezője. A promócióban részt vesznek az MT Zrt. külképviseletei, a oneworld tag-légitársaságok (fedélzeti magazinok, honlapok), s szerepelnek majd reklámok az elektronikus és az írott médiában, itthon és külföldön. A kampány elsődleges célpiacai Franciaország, Németország, Olaszország, Oroszország, Skandináv országok, Írország, másodlagos piacai Ausztria, Lengyelország, Izrael, Románia, Szlovákia, Horvátország, Szerbia. A oneworld tagok révén eljut a kampány többek között Nagy-Britanniába, Spanyolországba, Finnországba, az USA-ba, Ausztráliába, Hongkongba, Japánba és Jordániába.

Kopócsy Andrea, az MSZSZ elnöke kiemelte: az akció, amely első megrendezésekor 25500 vendégéjszakát hozott, már tavaly is bizonyította, hogy hatékony eszköze a turisták tartózkodásának meghosszabbítására, az akció alatt 2,5 napról 5,5 napra nőtt az átlagos tartózkodási idő. Adrian Gray, a Le Meridien Hotel vezérigazgatója, az akció egyik ötletgazdája a széleskörû összefogás fontosságát hangsúlyozta, S-P O'Mahony, a Malév értékesítési és marketingigazgatója pedig a oneworld-adta promóciós lehetőségeket részletezte.

A tájékoztatón Ikvai—Szabó Imre turizmusért felelős főpolgármester-helyettes elmondta: fontos, hogy a város hosszú távon kiszámítható, együttmûködő partnere legyen a turizmusnak, mind a promóció, mind a finanszírozás terén.

Forrás: Napi Turizmus

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hévízibivaly duatlon verseny, 2026. február 28.

Hévízibivaly duatlon verseny, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
KŐBÁNYA UNDERGROUND: fény-, hang- és térfesztivál

KŐBÁNYA UNDERGROUND: fény-, hang- és térfesztivál

More details
Indiai Filmfesztivál a Puskin Moziban,  2026. február 27. – március 1.

Indiai Filmfesztivál a Puskin Moziban, 2026. február 27. – március 1.

More details
Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban, 2026. május 25-ig

Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban, 2026. május 25-ig

More details
Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
Orchidea és Bromélia Kiállítás, 2026. március 19-22.

Orchidea és Bromélia Kiállítás, 2026. március 19-22.

More details
KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője