2025. augusztus 1., péntek - Boglárka

Archívum

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Végvári Napok Gyulán, 2024. július 26-28.

5243

2024. július 26-28. között rendezik meg a Gyulai Végvári Napokat, ahol megelevenedik a török kori Gyula. Ez a különleges nyári kulturális program valós eseményeket elevenít fel, a történések élő kommentálásával. Megismerhető a végvári vitézek élete, a csatajeleneteken keresztül pedig felidézik a kor harci szellemét, elmesélik a várnak és környékének történetét, hősies védőik legendáit, a védők és az ostromlók életét. Esténként koncertekkel, zenével, mulatsággal várják a Gyulára látogató közönséget.

1566. július 2. és szeptember 2. között mintegy 30 ezer fős oszmán sereg vette körbe a nagyjából 2-2,5 ezer keresztény katona védte gyulai várat. A magyar hadtörténetben példátlanul hosszúra nyúlt ostromnak Kerecsényi László várkapitány és Pertev pasa, I. Szulejmán sógora megállapodása vetett véget: a várbeli készletek fogyása és a kitörő vérhas járvány miatt, szabad elvonulás fejében adta át a várat a magyar hadvezér.

Bár a maga korában Kerecsényi tette árulásnak számított, a történettudomány ma már másként tekint rá, mint elődeink. A szakembereken túl a mindennapokban a gyulai vár és dolgozói, évente három napon pedig a Gyulai Végvári Napok közreműködő hagyományőrzői és az egyre nagyobb számban jelenlévő érdeklődők tisztelgése élteti tovább a 16. századi gyulai hősök emlékét.

A Gyulai Végvári Napokon megelevenedik a török kori Gyula. Július utolsó hétvégéjén megismerheted a végvári vitézek életét, csatajeleneteken keresztül felidézik neked a kor harci szellemét. Elmesélik a várnak és környékének történetét, hősies védőik legendáit, a védők és az ostromlók életét. Benézhetsz a Várkertben táborozó hagyományőrző egyesületek sátraiba, testközelből ismerheted meg, hogyan öltöztek, mit ettek, hogyan szórakoztak közel ötszáz éve.

A hétvége legérdekesebb, leglátványosabb része az a hadijáték, ami az ostromsorozat momentumait eleveníti fel.

Esténként pedig dönthetsz: a hazai könnyűzenei élet kiválóságait hallgatod a vár egyik oldalán, vagy a hagyományőrzőkkel mulatozol az erőd túlsó felén.

https://gyulavara.hu/gyulai-vegvari-napok

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Tér-Zene a Kossuth téren

Tér-Zene a Kossuth téren

More details
Extrém élménypark Budapesten - A felnőttek is ugrálhatnak

Extrém élménypark Budapesten - A felnőttek is ugrálhatnak

More details
Kertmozi élmények a Balatonnál

Kertmozi élmények a Balatonnál

More details
Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

More details
Mozi a strandon

Mozi a strandon

More details
Vár a Richter Safari Park, Magyarország első és egyetlen autós safari parkja

Vár a Richter Safari Park, Magyarország első és egyetlen autós safari parkja

More details
Phantom Vision: 2025. július 27-ig látogatható még a fényművészeti kiállítás

Phantom Vision: 2025. július 27-ig látogatható még a fényművészeti kiállítás

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője