2025. december 28., vasárnap - Kamilla

Archívum

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Kihívás Napja, 2023. május 31.

1428

Május utolsó szerdája hagyományosan az év legsportosabb napja: a Kihívás Napján idén is közel egymillió ember mozdul meg országszerte különböző játékos sportprogramokon. Ezúttal négy kategóriában – település, tanintézmény, munkahely, közösség – lehet csatlakozni a május 31-i eseménysorozathoz, amit a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT) koordinál. A résztvevők a jóleső mozgás mellett egyúttal a legsportosabbaknak járó címre is hajtanak a kategóriákban. Kihívásra fel!

A Kihívás Napja egy olyan több mint 30 éves, nemzetközi alapokon nyugvó hagyomány, ami továbbra is lázban tartja a mozgás szerelmeseit. Sőt, ezen napon a kevésbé aktívak is lendületet vehetnek a színes helyi sportprogramokon. Czene Attila, a MASPORT elnöke kihangsúlyozta: „Minden kategóriában hasonló a tét: ki tud több 15 perces aktivitást összegyűjteni a helyi programokon! A versengés azonban játékos és szimbolikus. Szeretnénk egy pozitív mozgásélményt nyújtani a részvevőknek, ami meghozhatja a kedvet a rendszeres sportoláshoz is!”

A Kihívás Napja eredetileg települések közti versengésről szólt, ezt a tradíciót megtartva városok, falvak és községek is összemérik erejüket május 31-én. A résztvevők 0:00-21:00 óra között gyűjthetik majd 15 perces aktivitásokat a Legsportosabb Település címért.

Idén rekordszámú, közel 300 munkahelyi csapat – többek között kis és nagykereskedelmi cégek, egészségügyi szervezetek, rendvédelmi szervek – csatlakozott a számukra meghirdetett speciális, egész májusban tartó kihíváshoz. Ők félidőben már több, mint 1,1 millió percnyi mozgás felett járnak. A munkahelyi felhívás idén a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségével kötött együttműködésnek köszönhetően egy táplálkozási programmal is bővült. Így a csapatok négy héten keresztül táplálkozási ajánlásokat is kapnak, amelyek beillesztésével sokat tehetnek az egészségesebb életmód kialakításáért.

A tanintézmények sem tétlenek: bölcsődéstől a középiskolás korosztályig gyerekek, diákok, nevelők és pedagógusok is csatlakoznak a programhoz. Sőt, a benevezett tanintézmények az egyik kiemelt támogató jóvoltából a Kinder Joy of Moving kihívásba is becsatlakozhatnak.

Az esemény nagykövete Bánhegyi Adrienn, többszörös világ- és Európa-bajnok ugróköteles elmondta: „Mozogni nemcsak egészséges, hanem nagyon jóleső érzés is – ezt az üzenetet szeretnénk minél többeknek megmutatni. Mi Kőszegen közösségben, gyerekekkel együtt, vidám hangulatban készülünk a Kihívás Napja eseményre. Jó látni, hogy szerte az országban rengetegen várják már a nagy napot!”

Nevezni május 26-ig lehet a közösségek, tanintézmények és települések kategóriájában a kihivasnapja.hu felületen keresztül. Egyéni részvételre a helyi programokhoz való csatlakozással nyílik lehetőség.

További információ: kihivasnapja.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője