2026. július 1., szerda - Annamária

Archívum

Ingyenes app segíti a tájékozódást a Szent István napi forgatagban

1184

Már elérhető és letölthető a Szent István Nap rendezvényeivel kapcsolatos, a legfontosabb információkat tartalmazó ingyenes mobilapplikáció, amelyek használatához nem kell regisztráció sem.

Magyarország születésnapját a hagyományoknak megfelelően minden évben, így idén is megünnepeljük. A négynapos ünnepségsorozat keretében, a hivatalos programok mellett változatos műsorkínálat, családi és gyermekprogramok, valamint könnyűzenei koncertek sora várja az érdeklődőket a fővárosban.

Az ünnepségsorozat összes programját és fellépőit, valamint a látogatható helyszíneket és a rendezvénnyel kapcsolatos híreket is elérhetik a Szent István Nap hivatalos mobilapplikációjában az alkalmazást letöltő felhasználók.

A zenés előadások mellett a már ismert Mesterségek Ünnepe, a Divat&Design Fesztivál, a Magyar Ízek Utcája és a Csárdafesztivál, illetve a Food Truck Show színesíti a programot.

Tavaly – négy nap – alatt, 20 rendezvényhelyszínen csaknem kétmillióan voltak kíváncsiak az augusztus 20-i nemzeti ünnep programjaira. A látogatók ellátásáról a meglévő vendéglátóipari egységek mellett több mint százötven kitelepülő kereskedőegység kínálata is gondoskodik, akiktől a tavalyi évben bevezetett megfizethető, szabott áras termékeket lehet megvásárolni. Ezekre a felhasználók szintén rákereshetnek a Szent István Nap alkalmazásban.

Az ingyenes applikáció, amelyből rendkívüli helyzetben közvetlenül vészhívás is indítható, augusztus eleje óta már elérhető a nagyobb alkalmazásboltokban. Aki a tavalyi esemény kapcsán már letöltötte, annak csupán frissítenie kell az appot.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője