2026. március 18., szerda - Sándor

Archívum

30. Csángó Fesztivál, 2022 augusztus 9-14.

1012

Csaknem negyven kulturális esemény, több mint nyolcszáz fellépő, valamint száznál is több népművész és kézműves részvételével zajló népművészeti vásár is várja a közönséget augusztus 9. és 14. között Jászberényben, a 30. Jubileumi Csángó Fesztiválon.

A fesztivált, amely a határon túli magyarság népművészetét mutatja be a kisebbségek, nemzetiségek identitástudatának erősítése érdekében rendezi meg a Folklór Kulturális Közalapítvány és a Jászság Népi Együttes immár 30. alkalommal.

A rendezvény célja felhívni a figyelmet az anyanemzettől évszázadok óta elszigetelten élő moldvai és gyimesi csángó magyarságra, megismertetni sorsukat minél több emberrel, minél szélesebb körben – írják a szervezők, akik küldetésüknek tekintik a határainkon innen és túli autentikus magyar és európai kultúrák, népművészeti értékek minél szélesebb körben történő megismertetését.

A fellépők között erdélyi, moldvai és gyimesi csángó hagyományőrzők, felvidéki és vajdasági táncegyüttesek, Magyarországon élő kisebbségi tánccsoportok és zenészek képviselői is bemutatkoznak.

A rendezvényre az eddigi tapasztalatok alapján mintegy tízezer látogatót várnak.

Augusztus 9-én Mindenek szerelme címmel táncos koncertet láthat a közönség a Székely Mihály Szabadtéri Színpadon. Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, Pál István „Szalonna” és Bandája, valamint a Jászság Népi Együttes közös műsorában egyedülálló módon jelenik meg a rock and roll, a népzene és a néptánc hármas egysége. Közreműködik: Heinczinger Mika.

Augusztus 10-én Kárpátok visszhangja címmel ad műsort a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara a Székely Mihály Szabadtéri Színpadon. Az előadáson a Kárpát-medence néptáncos és népzenei kincseit bemutató lendületes és sokszínű folklórműsort láthat a közönség, amely során a jól ismert csárdás, az erdélyi és magyar cigány táncok mellett a legényes sem marad el.

Augusztus 11-én a Csík zenekar ad koncertet Ugye mi jó barátok vagyunk címmel a Székely Mihály Szabadtéri Színpadon. A vendégművész Presser Gábor lesz. Ugyanezen a napon éjszaka az Ötödik évszak koncertjére várják a résztvevőket a Jászság Népi Együttes székházába.

Augusztus 12-én Menyegző - Ásó, kapa, nagyharang címmel lesz látható táncszínházi előadás kétszáz táncos és zenész részvételével.

Augusztus 13-án a Magyarság hangja című ingyenes gálaműsort láthatja a közönség a Főtéri nagyszínpadon, ahol moldvai és gyimesi csángók, erdélyi, magyarországi hagyományőrző táncosok, énekesek, zenészek lépnek fel. Éjszaka a Parno Graszt zenekar koncertje várja a közönséget.

Augusztus 14-én, vasárnap este a Viszontlátásra Csángó Fesztivál címmel hagyományőrző táncegyüttesek ingyenes gálaműsorával zárul a program a Főtéri nagyszínpadon.

További infókat ITT talál.

I  Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

More details
Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

More details
Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

More details
Tavaszi abroncscsere: miért nem érdemes halogatni?

Tavaszi abroncscsere: miért nem érdemes halogatni?

More details
3. Budapest SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztivál, 2026. március 26-27.

3. Budapest SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztivál, 2026. március 26-27.

More details
Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

More details
AI in Business konferencia, 2026. március 18.

AI in Business konferencia, 2026. március 18.

More details
Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője