2026. február 7., szombat - Tódor

Archívum

A rendezvényipari képzésekre fókuszál az idei Rendezvény ReStart konferencia

1035

A Magyar Turisztikai Program Alapítvány szezonnyitó konferenciája középpontjában idén a rendezvényiparban jelenlévő munkaerőhiány és az arra való megoldáskeresés áll. A járványhelyzetből éppen csak kilábaló terület legnagyobb kihívása ebben az időszakban az utánpótlás biztosítása, így a konferencia fókuszába a hazai iparági szakemberképzések bemutatása kerül. A Rendezvény ReStart 2022 konferencián emellett szó lesz még az
elmúlt év iparági változásairól és szakpolitikai intézkedésekről, illetve az e környezetben való rendezvényszervezés új megoldásairól, kulcskészségeiről is.

 Az MTPA a résztvevőket kollektív tudásmegosztásra és közös fejlődésre invitálja május 31-én a Bálnába.

A Rendezvény ReStart konferencia tavaly azzal a céllal indult útjára, hogy közös platformra terelje a teljes hazai rendezvényipart. A rendezvények újraindulásának nehézségeit maga mögött hagyva, 2022-ben a Rendezvény ReStart konferencia szezonnyitó eseményként hívja össze az iparág szereplőit. A program tematikája ezúttal is a szakmában jelenlévő problémákra és azok megoldási lehetőségeikre koncentrál: idén a fókuszban a
munkaerőhiány és az arra részben választ jelentő iparági szakemberképzések, az „utánpótlásnevelés” áll.

„A korlátozások megszüntetésével látszólag fellélegezhetett a rendezvényszakma, azonban a munkaerőhiány továbbra is jelentős az iparágon belül. Ez megnehezíti, esetenként ellehetetleníti egy-egy esemény megszervezését. Bár a jelenség a járvány okozta szakmaelhagyási hullám miatt vált látványossá, fontos rámutatni, hogy valójában ez egy hosszú folyamat eredménye, amelyen kizárólag intenzív szakképzésékkel, a
munkakörülmények és a bérezés átalakításával lehet változtatni.

Az MTPA már megalakulásakor célként tűzte ki, hogy segítse a rendezvényipari szakemberek képzését. Kiemelten fontosnak tartom, hogy a konferencia fel tudja vonultatni mindazt a tapasztalati-,
szellemi-, és kapcsolati tőkét, ami jelen van a szektorban, és ezzel egy időben katalizálni tudja a kereslet és a kínálat közötti párbeszédet.” – mesél a koncepció hátteréről Botond Szabolcs, az MTPA társelnöke.

Az MTPA és kutatási partnere, a Hétfa Kutatóintézet az idei konferencián prezentálja a készülő hazai rendezvényipari oktatás térképét. A szakemberek oktatásának-képzésének ügyével számos előadás és kerekasztal-beszélgetés foglalkozik majd. Az iparág szereplői és a releváns felnőtt- és felsőoktatási intézmények képviselői egy speed meetingen vitathatják meg a szakemberekre vonatkozó kereslet és kínálat helyzetét. A program emellett lehetőséget biztosít egyes szakmai kulcskészségek fejlesztésére is.

A ReStarton a fő fókusztéma mellett megjelennek további aktualitások is: esettanulmányokon keresztül megismerhetjük például azt, milyen előnyei és buktatói vannak egy-egy globális formátumú esemény – mint az MTV EMA vagy a Bocus D’Or –megszervezésének, vagy hogy hogyan lehet fél év alatt megszervezni a vizes világbajnokságot. Az esettanulmányok mellett a résztvevők tréningeken és workshopokon merülhetnek el egy-egy speciális témában, mint például a fenntartható rendezvények szervezésében, zenés rendezvények jogosításában vagy éppen a tárgyalástechnikában.

A Rendezvény ReStart 2022 konferencia május 31-én, a Bálnában lesz. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. További információ elérhető a www.mtpa.hu oldalon és az Alapítvány Facebook-oldalán.

I Forrás: Magyar Turisztikai Program Alapítvány

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője