2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Június 24-én indul a Gyulai Várszínház 59. évada

1543

A programban a látványos történelmi dráma és a kortárs prózai színház különféle műfajai mellett opera, musical, operett, néptánc, kortárs táncjáték, bábszínház, dzsesssz, népzene, világzene, komolyzenei és irodalmi programok is helyet kapnak.

Elek Tibor, a Gyulai Várszínház Nonprofit Kft. ügyvezetője a nyári évad budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte:

17. alkalommal rendezik meg július 11-14. között a Shakespeare Fesztivált, Shakespeare, kicsit másképp alcímmel. Különleges Shakespeare-átiratokat és -paródiákat hívtak meg, és két korábbi saját bemutatójuk is látható lesz.

Elmondta: a Rómeó és Júlia a veszprémi Petőfi Színház, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Kabóca Bábszínház különleges adaptációjában lesz látható. Az Ahogy tetszik egri táncszínházi változata és a Lear halála című kétszereplős miskolci adaptáció is szerepel a programban.

Az Aradi Kamaraszínházzal négy éve bemutatott Rosencrantz és Guildenstern halott című előadásukat is műsorra tűzik, majd a horvát Filip KrenusPoorPlayer című, Shakespeare világát megidéző előadása és a Bartók Kamaraszínházzal tavaly közösen létrehozott Hamlear című előadásuk zárja a fesztivált.

Augusztus 1-7. között tartják meg az Erdélyi Hét - Erdélyi magyar színházak bemutatkozása című fesztivált,

ahol a gyergyói Figura Stúdió Színház a Káosz című darabot, a nagyváradi Szigligeti Színház a Valahol Európában című musicalt mutatja be.

A nemzeti klasszikusok életművét középpontba állító színházi programsorozatot augusztus 12-14-ig rendezik meg, idén Tamási Áron Napokat szerveznek, amelyen öt előadással, tudományos konferenciával és középiskolás diákszínjátszók produkcióival várják az érdeklődőket.

Elek Tibor öt saját bemutatójuk között említette a Győri Nemzeti Színházzal közösen létrehozott, Mindenkinek mindene (Apor Vilmos) című ősbemutatót.

A Tündöklő Jeromos Márkó Eszter rendezésében látható, az előadással és a háromnapos programsorozattal kapcsolódnak a Tamási Áron Emlékévhez.

A Kolozsvári Állami Magyar Színházzal közösen létrehozott, Az ifjú barbárok című előadás Vecsei H. Miklós művének ősbemutatója ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. A darab Bartók Béla és Kodály Zoltán első népdalgyűjtő útjainak élményeit mutatja meg.

Az igazgató elmondta: saját bemutatójuk lesz a De mi lett a nővel? című előadás, amely Kiss Csaba Csehov műveiből írott darabjából készül, három erdélyi színész, Győrffy András, Kárp György és Szélyes Ferenc szereplésével, Béres László rendezésében.

Az évad záróelőadása Carlo Gozzi A szarvaskirály című darabjának Karinthy Színházzal közös bemutatója.

A zenei programok közül Elek Tibor kiemelte a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivált, amelyen a Zűrös Banda és az Ötödik évszak zenekar mellett Pál István Szalonna és Bandája a Jantyik testvérekkel közösen ad koncertet - Halmos 75 címmel, valamint a Gyulai Vár Jazz Fesztivált, amelyen a Tomor Barnabás Trió, a Jazz Consort és a Borbély - DreschQuartet lép fel.

A zenés, táncos produkciók között a Ramazuri című előadást és a Mulat a Monarchia című produkciót említette.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője