2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Megnyílt a Balaton legnagyobb műjégpályája

1219

Balatonfüreden ma nyitották meg az üdülőkörzet legnagyobb, 900 négyzetméteres műjégpályáját. Balatonakarattyán Ördög Nóráék üzemeltetnek korcsolyapályát, és Almádiban is lehet majd csúszkálni.

Újabb műjégpályák nyitásáról kaptunk hírt, így a korábban ismertetett települések mellett további helyszíneken várják a népszerű téli sport szerelmeseit a Balaton partján.

A balatonfüredi pálya ma délelőtt 9-kor nyitott, és minden nap este 8-ig várja a korizókat. A diákok 700 forintért, a felnőtt fürediek féláron használhatják a műjeget, míg a 14 éven aluliaknak nem kell fizetni a csúszkálásért. A város központjában elterülő Zákonyi parkban kialakított pályának a múlt télen 17 ezer látogatója volt, egy időben 220-an repeszthetik a jeget a rendkívül hangulatos környezetbe helyezett, alkalmi sportlétesítményben, ahol idén is lesz zene, valamint működik majd büfé és korcsolyakölcsönző is – írja a balatonfured.hu.

Balatonakarattyán Ördög Nóra televíziós műsorvezető és Nánási Pál fotóművész a kisboltjuk mellett készíttetett egy műjégpályát, amit múlt szombattól ingyenes használhatnak a felnőttek és a gyerekek. Aki korcsolya nélkül érkezik, az helyben kölcsönözhet. A pályát az üzlet nyitvatartási idejében lehet használni. A sztárpár ezenkívül idén is meghirdette cipősdoboz-akcióját, így aki gondolja, karácsonyi ajándékot is vihet magával rászoruló családokhoz történő továbbadásra.

Ugyancsak belépőjegy nélkül lesz látogatható a december 19-én nyíló, 30 x 18 méteres almádi jégpálya. Az üdülőhely önkormányzata a Vesselényi strand előtti rendezvénytérre várja majd a korcsolyázni vágyókat.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője