2026. június 12., péntek - Villő

Archívum

"Teve" a szolnoki RepTárba

1171

A Li-2T, 301-es oldalszámú gép, a "Teve" november 12-ől tekinthető meg a RepTár udvarán, ahova két részletben szállítják át a régi Repülőmúzeum területéről.  A régen várt gép a külső kiállítótérben a spotter torony melletti betonkockán találja majd meg a helyét – közölte a RepTár.

A gépet a II. világháború kitörésétől katonai feladatokra használták, egyebek között desszant egységek szállítására, utánpótlások célba juttatására. Az alapvetően nem harci gépnek tervezett repülőgépnek volt felfegyverzett változata is, közel húsz évig gyártották.

A szocialista országok többsége rendszerbe állította, Magyarországon 31 darab volt belőle. Az utolsó Li-2-est a MALÉV flotta búcsúztatta el 1961-ben. A Magyar Néphadseregben 1949-ben került rendszeresítésre a típus, melyet Tevének neveztek el.

teverep2

A RepTárban kiállításra kerülő Li-2T-t 1952–57 között a Magyar Néphadsereg alkalmazta, majd 1957-ben a MALÉV gépparkjába került, HA-LIS lajstromjelzéssel.

1964-es selejtezését követően a pécsi vidámparkban állították ki, ahonnan a Szolnoki Repülőmúzeumba került 2006-ban. Szolnokon visszakapta eredeti katonai zöld festését és a 301-es oldalszámát.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője