2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Archívum

Egy hét a csillagok alatt – idén is, 2021. augusztus 7 - 15.

1024

A tavalyi év sikere után idén is megszervezésre kerül az "Egy hét a csillagok alatt" elnevezésű kezdeményezés, amelynek célja, hogy minél többen élhessék át az éjszakai égbolt megfigyelésének élményét.

A kampány keretében augusztus 7-15. között több mint 35 helyszínen várják észlelési programok az érdeklődőket: távcsöves bemutatók, csillagképtúrák, ismeretterjesztő előadások és nem utolsósorban hullócsillag-vadászat is, az említett héten tetőzik ugyanis a Perseida meteorraj – adta hírül a Csillagvizsgáló Blog.

A hullócsillagokon kívül is bőven lesz látnivaló az égbolton: megfigyelhető majd egyebek mellett a Jupiter, a Szaturnusz, számos csillaghalmaz és galaxis, nem is beszélve saját csillagvárosunkról, a Tejútról.

A programsorozatot tavaly nyáron szervezték meg első alkalommal, az eredmény pedig felülmúlt minden várakozást:

a hét éjszaka folyamán országszerte több mint huszonöt helyszínen várták csillagászati bemutatók az érdeklődőket, akik közül több ezren tapasztalhatták meg első kézből a csillagászati megfigyelések élményét.

A programok listája folyamatosan bővül. A részletes programokért érdemes ellátogatni az Egy hét a csillagok alatt Facebook-eseményére, a kezdeményezés weboldalán pedig további hasznos tippeket, információkat találhatnak az érdeklődők.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője