2025. szeptember 9., kedd - Ádám

Archívum

Szolnoki utazás kiállítás - 2021. június 25-26.

677

Idén újra megrendezik a Szolnoki Utazás Kiállítást, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ rendezvénye fókuszában a turisztikai látványosságokon túl a térség nemzeti értékei állnak majd.

A kiállítás nemcsak a nagyvilágot jelenti, hanem a közvetlen környezetünket, Szolnok térségét

– kezdte Molnár Lajos Milán az eseményről tartott sajtótájékoztatón.

Az Agóra ügyvezető igazgatója hozzátette, fontos továbbá, hogy a programot nemcsak azért szervezik, hogy turisztikai értékekkel, földrajzi érdekességekkel gyönyörködtessék a látogatókat, hanem szeretnék megtölteni egy kis lélekkel.

Ezért találtuk ki a nemzeti értékek napját, mely plusz tartalommal ruházza fel a kiállítást

– tette hozzá. A térség nemzeti értékeit, hungarikumait gyűjtöttük össze, s ezeket mutatjuk be. Húsz térségi település vesz részt a kiállításon, általuk is rengeteg értéket ismerhetnek meg a látogatók. És természetesen számos kísérő programot is kínál a június 25-26-ai rendezvényünk. Kiállítások, gyermekműsorok, zenés bemutatók és gasztroműsorokat kínálunk vendégeinknek – sorolta Bárándiné Nikolényi Edit, a Szolnok Tourinform Iroda vezetője.

Az utazás kiállítás együttműködő partnere a Szolnoki Magyar Szablyavívó Iskola, valamint az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete, melyek különleges értéket képviselnek térségünkben. A Magyar Szablyavívás eleme a szolnoki-, valamint megyei értéktárnak, illetve tavaly hungarikummá is nyilvánították, a szolnoki katonai és sport ejtőernyőzés pedig része a városi- és megyei értéktárnak. A szablyavívók képviseletében Békési István vívómester, iskolavezető szólt bemutatóikról, az ejtőernyősök programjait pedig Szabovik Zoltán nyugállományú alezredes, a szervezet elnöke mutatta be a sajtótájékoztatón.

| Forrás: szoljon.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Red Bull Showrun Budapest, 2025. szeptember 20-21.

Red Bull Showrun Budapest, 2025. szeptember 20-21.

More details
AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

More details
Mocsárvilág titkai: élményközpont épül a Balaton egyik legvadregényesebb táján

Mocsárvilág titkai: élményközpont épül a Balaton egyik legvadregényesebb táján

More details
Change The Game konferencia, 2025. szeptember 24.

Change The Game konferencia, 2025. szeptember 24.

More details
Új luxushajók kötnek ki Budapesten 2027-től

Új luxushajók kötnek ki Budapesten 2027-től

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője