2025. szeptember 9., kedd - Ádám

Archívum

Borsos Miklós Állandó Kiállítás – Interaktív és modern múzeumpedagógia Győrben

777

Hangos szekrénnyel, kézbe vehető szobrászati eszközökkel és önállóan is megoldható, játékos-oktató feladatokkal várják a látogatókat a győri Borsos Miklós Állandó Kiállításon. Az interaktív terem mellett két foglalkoztató tér is elkészült, valamint a múzeumpedagógiát segítő előkészítő helyiséggel és archívummal is gazdagodott a múzeum.

Közel 28,3 millió forint vissza nem térítendő támogatásból fejlesztették a Borsos Miklós Állandó Kiállítást. Az újítások célja, hogy minden korosztály számára élvezetessé és könnyebbé tegye a megismerést és a tanulást.

– Az élethosszig tartó tanulás gondolata nem új keletű, mi ebből szeretnénk egy szeletet vállalni. A XXI. századi információszerzési szokásokhoz igazodva olyan tereket akartunk kialakítani, amelyek a látás él- ményén túli többletet is adnak azáltal, hogy tapinthatók, hall- hatók és kipróbálhatók – mond- ta el dr. Nemesné dr. Matus Zsa- nett igazgatóhelyettes.

Az alagsorban kialakított foglalkoztató terek egyikét már a mai napon birtokba vették a gyerekek, akik egy kézi magasnyomási nyomdatechnikát próbálhattak ki a foglalkozáson. Az emeleti térben pedig a látogatók egyénileg vagy csoportban ismerkedhetnek a kiváló művész alkotásain keresztül a szobrászattal.

– A „hangos szekrény” kihúzott fiókjai egyperces szövegeket mondanak, ami alapján be kell azonosítani a képeken szereplő műtárgyakat. A szemközti asztalon pedig a kőfaragás és az agyagozás eszközeit és alapanyagait foghatják kézbe a látogatók – mutatta meg az interaktív termet Turzai Erika Anna múzeumpedagógus.

Emellett előkészítő helyiséggel és archívummal is bővült a múzeum, ami a pedagógiai munkát segíti majd.

(Forrás: kisalfold.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Borkóstolóval egybekötött irodalmi utazásokat szerveznek Jókai nyomán

Borkóstolóval egybekötött irodalmi utazásokat szerveznek Jókai nyomán

More details
Őszi események: hogyan öltözzünk elegánsan?

Őszi események: hogyan öltözzünk elegánsan?

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Red Bull Showrun Budapest, 2025. szeptember 20-21.

Red Bull Showrun Budapest, 2025. szeptember 20-21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője