2025. május 6., kedd - Ivett

Archívum

Különleges zenei plakátok a Falra fel! 4.0 online plakátaukción

710

A Plakátfiú és a Múzeum Antikvárium által szervezett negyedik – a rendkívüli helyzetre való tekintettel ezúttal az online térben megvalósuló – árverésen különleges, hirdetménynek, falragasznak szánt zenei plakátok, eddig sehol sem látható valódi ritkaságok is kalapács alá kerülnek.

A múlt század magyar grafikusművészetét reprezentáló, 150-nél is több tételből álló online aukción különleges példányokra licitálhatnak az érdeklődők november 20-án a világ bármely pontjáról.

A Falra fel! plakátaukciókon minden évben kiemelt szerepet kapnak a koncertek, zenés filmek és zenei rendezvények plakátjai, így a november 20-i online árverésen is számos különleges darabot kínálnak a szervezők a rajongóknak és a gyűjtőknek. Az aukció szervezői elkötelezettek amellett, hogy minél szélesebb körben ismertessék meg a magyar plakátművészet nemzetközi viszonylatban is értékes, merész vagy éppen absztrakt alkotásait, valamint minél inkább megszerettessék a közönséggel ezeket az alkotásokat. A különleges helyzetre és a kormány által meghozott döntésekre való tekintettel idén az online térben licitálhatnak az aukciós anyagra az érdeklődők – akár telefonon, akár online, vagy vételi megbízással – a világ bármely pontjáról, amennyiben november 19-ig regisztrálnak az Axioart oldalán az árverésre.

November 20-án garantált lesz a banzáj, hiszen a magyar szintipop koronázatlan királyfiainak, a Bonanza Banzainak is kalapács alá kerül az egyik falragasza. Eredeti módon a nagy példakép, a Depeche Mode angyali turnéragaszára is licitálhatnak az érdeklődők.
Kétdimenziós változatban tiszteletét teszi az este folyamán a legendás Vágtázó Halottkémek is. Elmondható, hogy hirdetményük grafikai megoldása a legerősebbek egyike, ami az alterműfajban falra került. A magyar dark zene kultikus csapatának, a Fuck off System Almássy téri koncertjének feszültségét Szkárosi ’Konnektor’ Bandi társulata zárta rövidre és vetette papírra.

A kiváló grafikus, Gerhes Gábor munkái közül a 2. műsor és a Cég zenekarok közös, Bercsényi Kollégiumos, 1986-ban készült hirdetményét is bárki hazaviheti, ha beleszeret.

Csendesebb vizekre evezve a Nautilus együttes – Nagy László által – lenyűgözően megrajzolt plakátját kínálják a szervezők – nem csak Verne rajongóknak. A Kinizsi klubból a Legát Tibor vezette Kézi Chopint bocsátják aukcióra a Huckleberryvel karöltve, aminek Röhrig Géza volt a frontembere. Ritka csemegének számít a titokzatos T&T Group, alias a Tolcsvay testvérek 1973-as posztere, érdekességekre vadászó gyűjtőknek különösen ajánlott, ahogyan valódi zenei és grafikai ritkaságnak számít az Illés együttes és Koncz Zsuzsa 1972-es Erkel Színházbeli plakátja is, ahogyan az LGT-é is, mely igazán különleges darab, és Ősz Ilona munkáját dicséri.

Az árverés kínálatából nem maradhat ki a Trabant sem, akik Xantus János emblematikus filmjében a szőke eszkimó asszonynak húzták a szomorkás, ám szívmelengető pesti sanzonokat.

Garantált, hogy a külföldi sztárok rajongói se maradhatnak ki ezen az estén a licitálásból, hiszen – többek között – a heavy metal globális nagyágyúja, az Iron Maiden 1986-os budapesti koncertjének plakátja is megtalálható az árverési tételek között.

Az árverési anyag előzetesen november 16-án és 17-én a Próféta Galériában (1111 Budapest, Szent Gellért tér 3.) 13 és 18 óra között, november 19-én és 20-án pedig a Múzeum Antikváriumban (1053 Budapest, Múzeum krt. 35.) 10 és 18 óra között tekinthető meg.

Időpont: 2020. november 20. 19:00

(Forrás: underground.pcdome.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

More details
Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

More details
Rododendron virágzás a Jeli Arborétumban, 2025. május 18-ig

Rododendron virágzás a Jeli Arborétumban, 2025. május 18-ig

More details
Gizella Napok Művészeti Fesztivál, 2025. május 5-11.

Gizella Napok Művészeti Fesztivál, 2025. május 5-11.

More details
Floralia – Római tavaszünnep, 2025. május 10-11.

Floralia – Római tavaszünnep, 2025. május 10-11.

More details
Kevi Juhászfesztivál, 2025. május 9-11.

Kevi Juhászfesztivál, 2025. május 9-11.

More details
Simontornyai várnapok - középkori forgatag, 2025. május 9-10.

Simontornyai várnapok - középkori forgatag, 2025. május 9-10.

More details
Fehérvári Halünnep, 2025. május 10.

Fehérvári Halünnep, 2025. május 10.

More details
Szamócás Vásári Forgatag, 2025. május 10.

Szamócás Vásári Forgatag, 2025. május 10.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője