2025. május 10., szombat - Ármin

Archívum

Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter lakásából közvetítik a Madách Színház új premierjét

931

Úgy tűnik, a Madách Színház talált egy módot arra, hogy a koronavírus-járvány miatti intézményzár alatt is valódi premiereket tartson, és azokkal valamennyi bevételt is szerezzen, júniusban ugyanis két online, belépőjegyes premiert is tartanak.

A Madách Színház élőben az ön otthonából címre keresztelt sorozat első darabját június 4-én mutatják be, ez Carol Rocamora amerikai írónő Örökké fogd a kezem című műve lesz, amelyet a szerző Anton Pavlovics Csehov és felesége, Olga Knyipper színésznő levelezése nyomán írt. A darab internetes bemutatójának szereplői Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter, rendezője Szirtes Tamás. Az előadás helyszíne Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter lakása lesz, ahonnan élőben sugározzák a bemutatót és a további előadásokat is.

A sorozat következő darabját, Bernard Slade Jövőre veled ugyanitt című vígjátékát Kovács Lotti és Szemenyei János előadásában, Harangi Mária rendezésében június 11-én 20 órakor mutatják be, az előadás helyszíne szintén a művészek lakása. A vígjáték igazi klasszikus, a darabért és filmadaptációjáért a szerzőt Tony-és Oscar-díjra is jelölték, a művet több mint 1400 alkalommal játszották a Broadwayn, és a világ több országában bemutatták, köztük hazánkban, a Madách Kamarában is, ahol Sztankay István és Schütz Ila szereplésével, Szirtes Tamás rendezésében több mint ötszáz előadást ért meg.

Az előadásokat a Madách Színház honlapjáról lehet majd elérni, és jegyvásárlásra is ott lesz lehetőség május 26-tól. Az előadássorozat különlegessége, hogy valós időben sugározzák, csak akkor tekinthető meg, később nem visszanézhető. A közvetítés a Budapest Film Zrt. technikai segítségével jön létre, akiknek már van némi tapasztalatuk hasonló megoldásokban a nemrégiben elindult Távmozi miatt.

(Forrás: 24.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

More details
Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

More details
Lifestyle Expo, 2025. május 10.

Lifestyle Expo, 2025. május 10.

More details
Fülemülék éjszakája

Fülemülék éjszakája

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
5. Kürtőskalács Vigalom, 2025. május 16-18.

5. Kürtőskalács Vigalom, 2025. május 16-18.

More details
Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

More details
Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője