2025. augusztus 2., szombat - Lehel

Archívum

A koronavírus miatt bajba került a vállalkozásod? Ingyenes webinarral segítenek

1300

Senki nem volt felkészülve az utóbbi hetek történéseire: a koronavírus miatti rendelkezések sokak megélhetését sodorták veszélybe a vendéglátóiparban és azon túl is.

Mielőtt azonban cégvezetőként pánikszerű leépítésbe kezdenénk, gondoljuk végig higgadtan a lehetőségeinket! Ebben segít a Pallas Communication ingyenes webinarja vállalkozók és cégvezetők számára. A kreatív ügynökség elsőként egy kérdőív kitöltésére invitálja a vezetőket, hogy közösen mérhessék fel a válság hatásait.

Azt látjuk, hogy az első reakció a pánik, ami csak elmélyíti a válságot. Már napokkal a kormányintézkedések előtt tömeges elbocsátásokba kezdek például a vendéglátóiparban, ahol sok alkalmazott eleve négy órára volt bejelentve”

- mondja Bökönyi Norbert, a Pallas Communication online marketing szakértője, aki szerint a félelem most még a vírusnál is nagyobb ellenségünk.

Ezek közül a cégek közül sokan még több évig tudták volna finanszírozni az alkalmazottakat, akik nagyban hozzájárultak az eddigi növekedésükhöz is. A leépítésekkel azonban nem csak őket hozták nehéz helyzetbe: a most elbocsátottak más cégeknél sem tudnak majd költeni, így bezárul a kör, és kibontakozik a válság.

"Hiányolom a vezetők részéről az ötletelést, az összefogást, ahogy a társadalmi felelősségvállalást is! Mi úgy gondoljuk, sok cég nem jutott volna eddig az alkalmazottaik nélkül. Arról nem is beszélve, hogy ők is segíthetnek tovább jutni a közös gondolkodásban” - mondja a szakember. Pozitív példaként említi az ételszállításra villámgyorsan átállt éttermeket, vagy épp a fertőtlenítőt gyártó Luis Vuitton luxusmárkát.

Élő adásban dobnak mentőövet a bajbajutottaknak

A Pallas csapata épp ezért döntött úgy, hogy ingyenes webinarral készülnek a vállalkozók, cégvezetők számára, aminek során fontos gyakorlati tanácsokkal segítik őket. Ez az oktatás nem lufi, és sok online kurzussal ellentétben nem “végigszenvedni” fogják a nézők - ígéri Bökönyi Norbert. Ehelyett valóban kézzelfogható ötleteket, felhasználható tudást kapnak a szorult helyzetben.

Hogy még pontosabb képet adhassanak a piac jelenlegi helyzetéről, a Pallas összeállított egy online kérdőívet is. Arra kérik a cégvezetőket és vállalkozókat, töltsék ki, osszák meg tapasztalataikat a koronavírus gazdasági hatásairól! Az így beérkező adatokat kiértékelik és az oktatás során hasznosítják majd.

Ezt a 150-250 főre tervezett online webinart élő adásban, több alkalommal tartják meg, a végén teret adva nézők kérdéseinek. Az anyag nagymértékben épít korábbi történelmi példákra, így a mostaninál (remélhetőleg) jóval hosszabb 2008-2013-as gazdasági válság során felhalmozott tudásanyagra is.

A tematika a következőképp alakul:

  • Kríziskezelés
  • A helyes üzleti magatartás
  • Útkeresés a káoszban
  • Motiváció az alkalmazottak felé
  • Társadalmi szerepvállalás/felelősségvállalás
  • Lehetetlen a növekedés a krízis idején?
  • Megoldás az év végi 5-25%-os növekedésre,
  • Kézzelfogható receptek a megvalósításra
  • Hogyan értünk el növekedést a a válság idején?
  • Végzünk egy felmérést, ezt prezentáljuk.
  • Zárás és kérdések

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

More details
Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

More details
Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

More details
Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

More details
Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

More details
Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

More details
THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

More details

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője