2026. január 16., péntek - Gusztáv

Archívum

Szülők, figyelem: így változik idén a gyermektáborozás

803

Az idei nyári szünet újra közel három hónapos lesz, és ezen 11 hét alatt meg kell oldania a családoknak gyermekeik felügyeletét.

A teljeskörűen megújult Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője szerint érdemi változás lesz a táborpiacon, amely akár 10 százalékos áremelkedést és egyre jobb minőségű táborokat eredményez.

Sokan még a farsangi időszak jelmezkereső napjait élik, de a legtöbb családnál már szóba kerülnek a nyári táborok is. Egyre több szülő választ korán tábort gyermekének, hogy egyrészt a jó ár-érték arányú táborok gyorsan betelő turnusai közül választhasson, másrészt az év első hónapjaiban még előfoglalási kedvezmények is érvényesíthetők, azaz jobban is jár anyagilag, aki előre gondolkodik. Tóth Béla, a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője szerint a 2020-as év a táborpiacon is érdemi változásokat hoz.

Egyértelműen látszik a visszajelzések alapján, hogy ahogy a családok anyagi helyzete erősödik, és bár az árszabás még mindig fontos tényező, egyre inkább a vakációs lehetőségek színvonala befolyásolja a táborválasztást, azaz leginkább a minőségi táborokat keresik a szülők. Ez volt az a pont, ahol a legtöbb édesanya, édesapa elakadt a keresésben, ugyanis nem volt eddig erre válasz, nem tudták eldönteni, hogy mitől minőségi egy tábor, mire kell odafigyelni? Ez volt a fő ok, ami miatt a Táborfigyelőre 2020-tól már csak olyan táborok kerülhetnek fel, amelyek elfogadják a Táboros szakmai minimumprogramot, és ugyancsak ez ösztönözte csapatunkat, hogy megalkossuk Magyarország első táborértékelő portálját, a Táborminősítőt. Így független szereplőként tudunk segíteni a családoknak a minőségi táborok közötti keresésben, választásban

– mondta el Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője.

gyermekta

Habár a családok lehetőségei jobbak, mint az elmúlt években, a táborok díjszabása mégis az egyik kiinduló pont a táborválasztásban. Az árak tekintetében elmondható, hogy azok növekedési trendje nem áll meg, de lassul az elmúlt évekhez képest.

A jelenlegi adataink alapján azt lehet elmondani, hogy az idei táborárak 5-10 százalék közötti összegben nőhetnek, de jó hír a családoknak, hogy ez a növekmény előfoglalási kedvezményekkel sok esetben meg is spórolható. Ehhez annyit kell tennie az érintett szülőknek, hogy hamar kikeresik és lefoglalják az optimális nyári tábort gyermeküknek. A Táborfigyelőn már ezeken az árakon foglalhatók azon vakációs lehetőségek, amelyeknél a táborszervező felkínál ilyet. Persze ezen mérsékeltebb árú táborok turnusai nagyon gyorsan betelnek, így mindenképpen javasolt a családoknak korán ébredni, minél előbb foglalni!

– állítja a szakember.

A legnépszerűbb tábortémák tekintetében még a jelenlegi adatokból nem tudott érdemi információt adni a táborszervezési szakértő, de érdekességként megjegyezte, hogy a tavaly is nagyon népszerű sporttáborok előretörése várható az idei évben. A téma általános közkedveltsége mellett ennek másik oka a nyári időszakban megrendezett két nagy sportesemény, a labdarúgó-Európa-bajnokság és az Olimpia, valamint az ezeket megelőző, ezeket előkészítő sportversenyek vonzó hatása.

A táborválasztást megkönnyítendő a táborkereső portálon ingyenesen letölthető egy gyermektábor-kisokos szülőknek, amiben egy mini e-bookba összegyűjtötték azon kérdésekre a válaszokat, hogy miként válasszunk tábort a gyermekünknek, mik legyenek a legfőbb szempontok, sőt a kisokosban található egy lista arról, hogy mit csomagoljunk el mindenképpen csemeténknek a táborozáshoz.

(Forrás: hellovidek.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Interaktív séta a Magyar Zene Házában

Interaktív séta a Magyar Zene Házában

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

More details
Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője