2025. szeptember 9., kedd - Ádám

Archívum

Nő a hallgatók diákmunka-kedve

854

A 2019-es év több meglepetést is okozott a diákmunkák világában: a hallgatók sokkal tudatosabban választanak munkahelyet, türelmesen várnak egy-egy kiszemelt pozícióra, sőt még a hétvégéjüket és a munkaszüneti napokat is hajlandók beáldozni.

A munkavállaló diákok száma 2018-hoz viszonyítva közel 20%-kal növekedett, a cégek pedig egyre nagyobb bizalommal fogadják a fiatalokat, sokszor még a hard skillek betanítást is átvállalják egy-egy értékes juniorért – derül ki hazánk szakmai diákmunkáira specializálódott iskolaszövetkezetének jelentéséből.

Már a Z generáció bizonyos része is egyetemi éveit tölti, vannak köztük, akik a mamahotel kényelmét élvezhetik, de sokaknak kell egyedül helyt állniuk a mindennapokban. A diákhitel sokak számára opció, de a diákévek alatti jólétet a diákmunka-vállalás lehetősége könnyítheti meg igazán. A hallgatók többsége az így megkeresett bevétel java részét a megélhetésre fordítja, de jócskán akadnak olyanok is, akik fizetésükből az egyetemi közéletben való aktív részvételüket finanszírozzák.

Diakmunka 1 2

A junior szakmai álláslehetőségekre szakosodott Schönherz Iskolaszövetkezet minden évben felméri az aktuális hallgatói munkavállalási kedvet és figyeli a tendenciák változását. A 2019-es évet tekintve több érdekes újdonság mutatkozott a diákmunkák világában: a fiatalok már a hétvégi, illetve a munkaszüneti napokon is szívesebben vállalnak munkát, mint korábban, ezzel együtt pedig a szakmai munkát vállalók munkaóraszáma is megemelkedett. Általánosságban is nőtt a munkavállalási kedv, az iskolaszövetkezet berkein belül közel 20%-kal több hallgató dolgozott 2019-ben, mint az előző évben. A visszajelzések szerint a Z generációban egyre inkább erősödik az anyagi függetlenség utáni vágy, tudatosabban terveznek előre és pontosan tudják, hogy mit szeretnének – mind pozícióban, mind anyagi elismerésben. Vannak olyan hallgatók, akik képesek akár 1 hónapot is várni, hogy a kiszemelt pozíciókra felvegyék őket, vagy egy hőn áhított munkaadónál felszabaduljon számukra egy-egy munkaállomás.

Diakmunka 2 2

– Kétféle iránnyal találkozunk, és mindkettő nagyon tudatos döntés a diákok részéről. Az egyik csoportba azok tartoznak, akik bizonyos időközönként állást váltanak, hogy jobban megismerhessék a munka világát, a másik csoport képviselői pedig inkább több hónapot, akár éveket is dolgoznak egy-egy cégnél, hogy aztán diplomaszerzés után állományba kerüljenek – mondta el Baross Levente, a Schönherz Iskolaszövetkezet elnöke.

A diákbéreket tekintve az elvárás évről évre egyre magasabb, a fiatalok átlagosan bruttó 1.400 Ft-os órabért igényelnek, így végül nettó 200.000 Ft is landolhat a számlájukon, ha egyetemi kötelezettségeik engedik a magasabb óraszámú munkavállalást. A cégek az iskolaszövetkezetnél főként informatikai területekre keresnek lelkes juniorokat, de gazdasági és adminisztrációs feladatok ellátásában is számítanak rájuk. A legnagyobb hiánnyal küzdő területeken bruttó 3.000 Ft-os órabér is megkereshető (ezzel félmunkaidős vállalással elérhető a nettó 200.000 Ft-os összeg!), de a szakmai tudást nem igénylő feladatoknál sem megy már az ár bruttó 1.000 Ft alá. Idén erősödött az a tendencia is, hogy a cégek maguk vállalják a fiatalok betanítását adott feladatokra, ezzel segítve a vállalati utánpótlást.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Red Bull Showrun Budapest, 2025. szeptember 20-21.

Red Bull Showrun Budapest, 2025. szeptember 20-21.

More details
AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

More details
Mocsárvilág titkai: élményközpont épül a Balaton egyik legvadregényesebb táján

Mocsárvilág titkai: élményközpont épül a Balaton egyik legvadregényesebb táján

More details
Change The Game konferencia, 2025. szeptember 24.

Change The Game konferencia, 2025. szeptember 24.

More details
Új luxushajók kötnek ki Budapesten 2027-től

Új luxushajók kötnek ki Budapesten 2027-től

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője