És ha egy gyors Google-keresést lefuttatunk – "best railway museums in the world" –, az első találatok között ott lesz a kiotói vasútmúzeum (京都鉄道博物館, avagy Kyōto Tetsudō Hakubutsukan, angolul Kyoto Railway Museum), amit egy napsütéses október végi napon volt szerencsém meglátogatni
- írja Nagy Attila Károly az index-hu-n utibeszámolójában, amelyet megosztunk az alábbiakban olvasóinkkal.
A másfél milliós japán nagyváros gigászi főpályaudvarától keleti irányban, tíz perc sétával megközelíthető múzeum jelenlegi formájában viszonylag újnak számít: elődje (az Umekodzsi gőzmozdonymúzeum) 1972. október 10-én nyitotta meg kapuit, hogy aztán a 2010-es évek közepén 7 milliárd jenes (20 milliárd forintos) befektetéssel teljesen átalakítsák és modernizálják, majd 2016-ban jóval nagyobb területen újranyissák, immár a város nevét viselve.
A múzeum a Kiotót Tokióval összekötő vasútvonal mellett, a kiotói főpályaudvartól nem messze található, harmadik emeleti kilátóteraszáról kiváló panoráma nyílik a városra és a vonatforgalomra. A képen a Tókaidó Sinkanszen vonal egyik N700-as szuperexpressz vonata robog.
A múzeum gőzmozdonyoknak otthont adó elődjét a japán vasútközlekedés százéves évfordulójára nyitották, a 2010-es években lezajlott átalakítás után a 31 ezer négyzetméteresre nőtt múzeumban most kívül-belül több mint ötven guruló egységet lehet megnézni: 23 gőzmozdony, 3 dízelmozdony, 5 villanymozdony, 3 sinkanszen motorvonat, 5 elővárosi vonat, 10 vasúti kocsi és 2 tehervagon van kiállítva. Nemcsak a százéves fordítókorong és fűtőház fontos, védett és számontartott darabja a japán közlekedéstörténetnek, de egy az egyben megőrizték és felújították az egykor itt üzemelő Nidzso állomás épületét is. Mindezzel a kiotói lett a legnagyobb vasúti múzeum Japánban, mind a kiállítóterületet, mind a kiállított mozdonyok, kocsik számát tekintve.
1968: az EF66 Type No. 35 villanymozdonyt nagy – 110 km/órás – sebességű tehervonatok vontatására tervezték.
A múzeum teljes mértékben magánkézben van, a nyugat-japán vasúttársaság (West Japan Railway Company, JR West) a tulajdonos, és egy alapítvány (a Transportation Culture Promotion Foundation) üzemelteti – látva a hétköznap délelőtt is rengeteg látogatót vonzó állandó kiállításokat, azt mondhatom, hogy igencsak sikeresen. A múzeum természetesen elsősorban Japán vasúttörténeti vívmányaira koncentrál, de ez nem kell, hogy elriasszon senkit, aki kicsit is érdeklődik a vonatközlekedés iránt: Japán vasúttörténeti vívmányai ugyanis a világ kiemelkedő vasúttörténeti vívmányai, a huszadik század második felének legizgalmasabb kötöttpályás fejlesztései is egyben.
Múzeum a javából
A múzeum háromszintes főépületét egy száz méter hosszú promenádon lehet megközelíteni, a felvezető sétaúton pedig a gyűjtemény egyik gyöngyszeme, egy nullás szériájú sinkanszen vonat van kiállítva (lásd a cikk nyitóképét). Nem túlzok, szívdobogtató élmény ott állni a vonat előtt, ami gyerekkoromban maga volt Japán, amit könyvekből, filmekből jól ismertem és olyannyira csodáltam, aminek sziluettje képi emlékezetemben évtizedekkel ezelőtt egybeforrt a Fudzsi vulkáni kúpjával. A legendás szuperexpressz egyik kocsijában kamarakiállítást rendeztek be a vonat fejlesztésének történetével, bemutatva a nagy sebességű villamos motorvonat megalkotásának főbb kihívásait. Nyitott a "golyóvonat" vezetőfülkéje is, ahol meglepődve szembesültem azzal, milyen kevés kezelőszerv kellett ahhoz, hogy a két masiniszta rekordok könyvébe került sebességgel Tokióból Oszakába vezesse a vonatot.
A múzeum erőssége a rengeteg informatív, interaktív, magyarázó kiállítási tárgy, amik segítenek megérteni a vasúti gépezetek működését, mint például ez a hajtásmetszet. A háttérben balra egy DD51 dízelmozdony, jobbra a KiHa 81 Type No. 3., Japán első expressz dízel motorvonata.
Miután nagy nehezen sikerült elszakadni az úttörő sinkanszen vonattól, következett a háromszintes főépület, a maga elképesztően gazdag és színes gyűjteményeivel. A fogadócsarnokban rögtön három pazar vonat nyűgözi le a belépőket, de akit nem fog meg a lassan 25 éves 500-as sorozatú sinkanszen még ma is futurisztikus ezüst-kék alakja, az biztosan szerelembe esik legalább a hófehér Kuha 489-es motorvonattal. Az oldalsó terekben további mozdonyok, motorvonatok állnak, köztük egy másik korai sinkanszen, a 100-as széria egyik darabja. Itt órákat el lehet tölteni csak a kiállított vonatok alul-fölül-körbejárásával, és akkor még hozzá sem nyúltunk az interaktív játékokhoz, szemléltető eszközökhöz. Ez utóbbiak persze leginkább a gyerekeknek nyújtanak élményeket, de én legalább annyi feszülten koncentráló felnőttet láttam például az emeleti hatalmas terepasztallal játszani, mint amennyi lelkesen visongó kisiskolást.
A főépület központi terét három jármű uralja. Balra a csodaszép Sinkanszen 500-as sorozat egyik villamos motorvonata. Középen az 1968-as KuHaNe 581 type No.35. villamos motorvonat, jobbra pedig egy 1971-ben épült KuHa 489 Type No.1. motorvonat.
A múzeumban a vonatok mellett a vasúttörténet más szeleteit bemutató gyűjtemények is izgalmasak. Betekinthetünk például a könyvtárba, a vonatos regényekkel, útikönyvekkel, mangákkal tömött polcok önmagukban képesek hosszú időre lefoglalni a látogatót. Az efemerakollekció is páratlan, a japán vasúttörténetet különféle kisnyomtatványokon, plakátokon, képeslapokon, gyönyörűen megtervezett vonaljegyeken is lehet tanulmányozni. Akinek mindez nem elég, vannak még makettek, egyenruhák, fotók tömkelegével, és ami talán a leggyönyörűbb: a vonatok egyedi címereinek kollekciója, ami önmagában megállja a helyét mint a japán grafika, formatervezés és dizájn markáns példája.
A múzeum harmadik fő attrakciója az 1914-ben épült, húsz férőhelyes, kör alakú fűtőház és a hozzá tartozó fordítókorong. Itt tanyáznak a gyűjtemény legrégebbi darabjai, a gőzmozdonyok. Ezek a matuzsálemek is túlnyomó részt japán gyártásúak (Kisha Seizo, Kawasaki, Hitachi, Mitsubishi stb), de akad néhány nyugati gőzös is. Mindegyik tökéletesen karban van tartva, folyamatosan dolgoznak rajtuk, hogy makulátlan állapotban, többnyire működőképesen fogadják a múzeum látogatóit.
A Kiotó–Budapest viszonylat
Magyar közlekedési muzeológusok is jó véleménnyel vannak a kiotói intézményről. Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója és Zsigmond Gábor főigazgató-helyettes idén augusztus végén a múzeumok 25. ICOM konferenciáján a megújuló közlekedési múzeum projektjeit mutatták be, és ha már Kiotóban jártak, akkor benéztek a vasúti múzeumba is. Igazából nem csak úgy beestek két előadás közt, hanem nagyon is készültek rá, sőt más japán vasúti múzeumokat is meglátogattak, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek.
"Egészen meglepő, sokkolóan jó élmény volt"
– mondta kérdésemre Zsigmond Gábor, akinek Instagram-oldalán láttam szeptember elején a múzeumban készített fotóit. "Jól ismerem az európai közlekedési múzeumokat, amik közül szerintem a brüsszeli Train World a legjobb. A belga múzeum nagyon immerzív, élménygazdag, de más, mint a japán múzeum. Ami a brüsszeliből hiányzik, az mind benne van a kiotóiban: a Kyoto Railway Museum gyönyörűen átadja a vasút ipari esztétikumát, ráadásul nemcsak vizuálisan érdekes, de olyan mélyen tud edukálni, hogy nem hiszem el, hogy aki oda elmegy, az nem akar vasutas lenni."
"Gőzerővel dolgozunk a közlekedési múzeum megújításán, és régóta keressük a jó mintákat, amiket többek között az építészirodák, kivitelezők felé is tudunk prezentálni. A kiotói múzeum azért volt fontos számunkra, mert hasonló helyzetben jött létre, mint a leendő budapesti múzeum, az északi járműjavító területén" – utalt Zsigmond Gábor arra, hogy a kiotói múzeumot is egy nagyvárosi vasúti csomópont közelében, vasúti-ipari területen alakították ki. A jelenleg jószerével csak virtuálisan létező közlekedési múzeum főigazgató-helyettese szinte csak elismerő szavakkal nyilatkozott a kiotói múzeumról. Zsigmond szerint annak ellenére, hogy egy magáncég múzeumáról van szó, nem nettó marketing, amivel a látogatók szembesülnek: "Nyilvánvaló, hogy elkötelezett és jó szakemberek dolgoztak a tartalom, a forgatókönyv összeállításán, kiválóan elmagyarázva a látogatóknak az amúgy rendkívül bonyolult japán vasútrendszert."
A magyar muzeológus szerint sokat tudtak tanulni a kiotói múzeumtól, ami a hagyományos európai muzeológiához képest jóval közvetlenebb, sokkal közelebb engedi magához a látogatókat. "Hétköznapi nyelven szól hozzájuk, nem feltétlenül kütyüket nyomkodva. A kiállított járművek jól fotózhatók, körbejárhatók, sok esetben a másodpéldányok múzeumi viszonyokhoz átalakítva, interaktív módon szemléltetik az egyes rendszerek működését – ezeket a megoldásokat érdemes lesz nekünk is interpretálni majd a mi múzeumunkban" – mondta Zsigmond Gábor, aki szerint szerint már el is kezdték beépíteni a Japánban szerzett tapasztalatokat a nagyjából öt éven belül megnyitandó budapesti múzeum terveibe.
(Forrás: index.hu)
