2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Korizd körbe a Balatont

1432

Már 7 helyen korizhatunk a Balaton körül, és eljött a téli gasztrofesztiválok ideje is a tónál. A BalatonKÖR összeállította, merre érdemes indulni.

2016-ban a Balaton-parton elsőként nyílt meg a műjégpálya Balatonlellén. Akkor még mindenki kétkedve fogadta az ötletet,szükséges-e egy ilyesfajta turisztikai attrakciót üzemeltetni a tó körül.

Következő évben a válasz is megszületett a kérdésre, Szigliget is megnyitotta a saját műjégpályáját, sőt azóta is sorra nyílnak a pályák a korcsolyázás szerelmesei legnagyobb örömére.

Idén Keszthelyen, Szigligeten, Veszprémben, Balatonfüreden, Siófokon, Balatonlellén és Balatonbogláron is lehet majd korcsolyázni, ezzel tulajdonképpen megvalósul a kezdetekkor megfogalmazott álom: korizd körbe a Balatont.

- Nekünk nem csak a turisták, hanem az itt élő emberek, a környékbeliek is nagyon fontosak, ezért szeretnénk nekik is kedveskedni: minden balatonlellei lakos ingyenesen korcsolyázhat Balatonlellén az egész szezonban - mondta el Tóth Balázs a BL YachtClub ügyvezetője, a Balatoni KÖR alelnöke.

korcso

November 30-án újra indul a téli GasztroPiknik programsorozat is a Balaton körül. Az idén 5 éves Balatoni Kör egyik legfőbb célkitűzése a Balaton mint turisztikai régió egész éves működtetése, mozgásban tartása.

A nyitva tartó helyek hétvégenként teltházzal működtek, a meghirdetett programokon annyi látogató volt, mint nyáron, és a szállások is megteltek.

balcsikori

A téli hónapokra pedig itt a GasztroPiknik sorozat, a tavalyinál is több étteremmel, borászattal, programmal és ingyenes koncertekkel -írja a turizmus.com.

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője