2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Múzeum lesz a Kelenföldi vasútállomás régi épületéből

835

100 millió forintból közlekedési múzeumot alakítanak ki a Kelenföldi vasútállomás régi, mintegy 130 éves épületében. A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely a vasútállomás előtt tartott sajtótájékoztatón közölte: a XI. kerületi önkormányzat kereste meg a Miniszterelnökséget azzal, hogyan lehetne jól hasznosítani az épületet.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy Budapesten jelenleg nincs közlekedési múzeum; bár a nagy közlekedési múzeum tervei már elkészültek, de megvalósítása még jó néhány évig eltarthat. Ugyanakkor egy ilyen intézmény a legnépszerűbb múzeumok közé tartozik, korhatár nélkül bárkinek érdekes kikapcsolódást jelent.

A tervek szerint a Kelenföldi vasútállomás épületében létrehozandó múzeumban a magyar vasút történetét is megtekinthetik az érdeklődők. A mintegy 130 éves épület a legméltóbb otthona lesz a jövőben egy kis közlekedési múzeumnak – fűzte hozzá a miniszter.

kelen

Gulyás Gergely azt mondta: a beruházás kiviteli terveinek mintegy 100 millió forintos költségét a XI. kerületi önkormányzat és a Miniszterelnökség közösen állja.

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere hozzátette: a teljes költségből Újbuda önkormányzata 20 millió forintot ad, a fennmaradó összeget a kormányzat biztosítja.

Kitért arra: évek óta dolgoztak azon a kerületben, hogy megtalálják a vasútállomás épületének új funkcióját. Hosszasan egyeztettek a kormányzattal is, amely segít abban, hogy a közlekedési múzeumnak egy új telephelye legyen a vasútállomás épülete.

A polgármester kiemelte: a XI. kerületnek hamarosan új és modern városközpontja lesz, 2020-ban várhatóan elkészül az Etele pláza is. Ezért is fontos, hogy a megújult központban minél előbb meginduljon a tervezés, amelynek eredményeként a vasútállomás épülete a közlekedési múzeum telephelyeként működik majd a jövőben.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője