2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Hagyományaink vendégségben, 2019. szeptember 7.

454

Uszod 2Szeptember első szombatján az ország különböző pontjairól érkező tájházakat lát vendégül a Skanzen. Zenés, táncos programok, kiállítások, kézműveskedés várja a látogatókat. A Skanzen Élet a fronton túl tematikus évéhez kapcsolódva az adott település első világháborús emlékeit mutatják be meghívott tájházaink.

A programban szerepelnek I. világháborús kiállítások, megismerhetjük az akkori viseletet és öltözködést, megkóstolhatjuk, milyenek voltak a „szükségételek” az éhínség idején, de készíthetünk katonai kitűzőt, regrutaszalagot, pénznyakéket és dísztányért is háborús minták felhasználásával. A színpadi programban világháborús katonadalokat és verbunkokat láthatnak és Tájházaink I. világháborús emlékei címmel előadásokat hallgathatnak az érdeklődők.

AAA 3029 2

A rendezvény a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága és a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség közös szervezésében valósul meg.

Részletek >>>

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője