2026. február 6., péntek - Dóra

Archívum

Harkány és Orfű lettek a régió legvirágosabb települései

491

viragosorfuAz első, keszthelyi díjátadó után második állomásához érkezett a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny területi díjátadóinak sorozata. Augusztus 24-én Szekszárdon hirdették ki a Baranya, Somogy és Tolna megyéket magában foglaló régió nyerteseit. A három megyéből pályázó városok között Harkány a falvak között pedig Orfű lett az első helyezett,...

...így a térségből ők indulhatnak az országos fődíjért folyó versenyben, amelynek eredményét október elején hirdetik ki Budapesten.

A megújult Virágos Magyarország versenyben idén először már nem csak egy országos díjátadón értékelik a részt vevő településeket, hanem első körben területi szinten mérkőzhetnek meg a városok és falvak. Az egyes régiók nyerteseit a területi díjátadókon hirdetik ki, végül pedig a nyertes települések közül választják ki a fődíjasokat, amelyeket október elején jelentenek be Budapesten. A kétlépcsőssé vált megmérettetésnek köszönhetően nagyobb esélyt kapnak a díjak elnyerésére mindazok a kistelepülések is, akik korábban nem részesültek díjazásban. Az első regionális díjakat a Győr-Moson-Sopron, Zala és Vas megyéket magában foglaló régióban hirdették ki: a keszthelyi díjátadón Lenti lett a legvirágosabb város, míg a falvak között Lipót nyerte a versenyt.

A Virágos Magyarország verseny újabb regionális díjazottjait augusztus 24-én Szekszárd Város Napja keretében hirdették ki. A három megyét magában foglaló területi megmérettetésben Harkányt választották a legvirágosabb városnak, míg a községek között Orfű lett az első helyezett. A 2. helyezettnek járó területi Arany Rózsa díjat Szekszárd kapta. A Virágos Önkormányzatért különdíjat a Belügyminisztérium jóvoltából a városok között Paks, míg a falvak között Gyugy nyerte el.

További területi díjátadók az alábbi rendezvények keretében kerülnek megrendezésre:

  • Bányász Napok, Tatabánya, 2019.08.30. 16.30 óra – Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye
  • Vidor Fesztivál, Nyíregyháza, 2019.08.31. 11:00 óra – Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
  • Bajai Újbor Fesztivál, Baja, 2019.09.06. 18:30 óra – Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye
  • Nagykőrösi Arany Napok, Nagykőrös, 2019.09.07. 14:30 óra – Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Nógrád megye

A versenyben idén először – hagyományteremtő céllal – már az erdélyi települések is részt vehettek, saját kategóriában versenyezve a különdíjért. Ez az első lépés afelé, hogy minden határon túli magyarlakta település csatlakozhasson a környezetszépítő kezdeményezéshez. A legvirágosabb erdélyi várost és falut, valamint a díjazott fővárosi kerületeket szintén az októberi országos átadón jelentik majd be. A győztes magyarországi falu és város idén is képviselheti hazánkat a nemzetközi Entente Florale Europe versenyen, amelyhez minden segítséget megkapnak majd a szervezőktől: tájépítészekből és kertészekből álló szakmai csapat segíti majd a felkészülésüket.

A Virágos Magyarország kezdeményezés arra ösztönzi a városokat és községeket, hogy aktívan tegyenek a kulturált és vonzó településkép kialakításáért. Ehhez a parkok és virágos területek kialakítása mellett számos dolog hozzájárul, többek között a fenntartható fejlődés szempontjainak következetes alkalmazása, a településen élők összefogásának ösztönzése, életminőségük javítása, a környezettudatos gondolkodás és szemlélet erősítése, valamint a természeti és az épített örökség megőrzése és gyarapítása.

 

A Baranya, Somogy és Tolna megyéket magában foglaló régió díjazottjai a következők:

 Az Év Települése regionális díj, város –Harkány (Baranya megye)

Az Év Települése regionális díj, falu – Orfű (Baranya megye)

Területi Arany Rózsa díj, 2. helyezett – Szekszárd (Tolna megye)

Virágos Önkormányzatért Különdíj (a Belügyminisztérium díja város kategóriában) – Paks (Tolna megye)

Virágos Önkormányzatért Különdíj (a Belügyminisztérium díja falu kategóriában) – Gyugy (Somogy megye)

Arany Virág díj – Nagyatád (Somogy megye), Diósviszló (Baranya Megye)

SZB elnöki díj – Pécs (Baranya megye)

Főkertészek Különdíja (a Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség díja) – Balatonboglár (Somogy megye)

Magyar Kertépítők Különdíj (a Magyar Kertépítők Országos Szövetségének díja) – Kaposvár (Somogy megye)

Virágzó Kertkultúráért Különdíj (a Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány díja falu kategóriában) – Hidas (Baranya megye)

Tájműhely Különdíj (Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kara) – Andocs (Somogy megye)

Forrás: turizmusonline.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője