2026. július 1., szerda - Annamária

Archívum

Örvénymedence és anakonda csúszda is lesz Gyomaendrődön

695

gyoma6A gyomaendrődi Liget Fürdő idén a fiataloknak és a felnőtteknek kedvez fejlesztéseivel. A csúszdapark látványtervei már elkészültek. Gyomaendrőd önkormányzata árverésen vásárolt egy négyállásos csúszdaparkot, melyet további csúszdákkal kiegészítve szeretne megépíteni, ezzel a Liget Fürdő nyári szolgáltatásait bővíteni...

... – tájékoztatott a beol.hu beszámolója szerint közösségi oldalán Toldi Balázs, Gyomaendrőd polgármestere.

Gera Krisztián, a Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és Kemping igazgatója elmondta, a tavalyi évben a kisgyermekes családoknak kedveztek a fejlesztésekkel. A fürdő vezetése az önkormányzattal folyamatosan azon dolgozik, hogy a fiatal, illetve a felnőtt korosztály számára is megfelelő kikapcsolódási lehetőséget nyújtson. A képviselő-testület a tavalyi évben 126,5 millió forintot szavazott meg nyári attrakciófejlesztésére.

gyom

Ennek részeként juthatott hozzá az önkormányzat a négyállásos csúszdarendszerhez. „A szezonban nem szeretnénk a vendégeket zavarni, ezért a munkálatokat szeptemberben tervezzük elkezdeni. A kinti víztározó rendszert is felújítjuk, aminek tetején egy örvénymedence és egy magaslati csúszda kap helyet. Ezzel párhuzamosan kezdjük meg az érkezőmedence építését, amelybe a négyállásos csúszdából a vendégek a vízbe csobbanhatnak, várhatóan a következő szezontól” – árulta el a részleteket Gera Krisztián.

Két csúszda van, ami várhatóan különösen népszerű lesz a fiatalok között.

A kamikaze fantázianevet viselő elem segítségével mintegy 10 méteres magasságból rövid, egyenes szakaszon hirtelen felgyorsulva, majd lassítva érhető el a medence. Az anakonda csúszda lassabban és kanyargósabb módon mutatja meg a 10×15 méteres, azaz az új 150 négyzetméternyi felületű vízhez vezető utat.

A kivitelezéseket helyi vállalkozók bevonásával valósítják meg.

Forrás: turizmus.com

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője