2026. június 10., szerda - Margit

Archívum

Ötcsillagos fürdőfejlesztés Zalakaroson

448

zalaKözel egymilliárd forintos, saját erőből megvalósított beruházás keretében újították fel a Zalakarosi Fürdő gyógycentrumát és gyógykertjét, amelyet június 23-án avattak fel. Sifter Rózsa, Zala megyei kormánymegbízott az átadáson azt mondta: Zalakaros élhető, fejlődő és komoly értékekkel rendelkező kisváros, ahol az önkormányzat...

...a gazdasági és turisztikai szereplők nem pusztán feladatnak, hanem küldetésüknek érzik, hogy a kivételes adottságokat kellő módon hasznosítsák.

Emlékeztetett arra, hogy a múlt évben kiemelkedő eredményeket ért el a város, a vendégéjszakák számát tekintve az egyik legnépszerűbb település lett a Balaton régiójában.

A magyar családok mellett a külföldi turisták körében is népszerű a fürdőhely, amelynek vizét 1978-ban minősítették gyógyvízzé.

zalakar

Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója kifejtette: a közel egymilliárd forintos, saját forrásból, kilenc hónap alatt megvalósított felújítás révén ötcsillagos színvonalú fejlesztést hajtottak végre.

– Tavaly meghaladta a 650 ezret a Zalakarosi Fürdő látogatóinak száma, és ezzel együtt a második legnépszerűbb magyarországi fürdőhelynek is megválasztották. Nem lehet lemondani a további fejlesztésekről, mert belföldön és külföldön is magas színvonalú konkurensei vannak a zalai fürdőhelynek – jegyezte meg a vezérigazgató.

zalaka

A mostani beruházás során kicserélték a teljes gépészeti és elektromos rendszert, a vízforgatót, ugyanakkor a kupolás, ragasztottfa-szerkezet stílusjegyeit meghagyva szigetelték is a teljes épületet. Padlófűtést építettek be, kicserélték a nyílászárókat, illetve újdonságként sósvizes medencét is létrehoztak a létesítményben – sorolta a vezérigazgató.

Novák Ferenc, a város polgármestere említést tett arról, hogy az alig 50 éve indult fürdőhelyen a múlt hónapban fogadták a 30 milliomodik látogatót. Ehhez az eredményhez folyamatos fejlesztések, új attrakciók és szolgáltatások kellettek.

A most felújított gyógykert 1992-ben nyílt meg, ami ellen akkoriban még sokan tüntettek is, amiért drágábban magasabb szintű szolgáltatást kínált. A polgármester ehhez hozzátette: azóta bebizonyosodott a döntés helyessége, hiszen az elmúlt évtizedekben százezrek vették igénybe az emeltebb szintű szolgáltatásokat.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Megjelent a legkisebbek krimije

Megjelent a legkisebbek krimije

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője