2026. július 1., szerda - Annamária

Archívum

Különleges sporteseményre várják a fővárosiakat a Dagály fürdőbe

594

dagaly3A Budapest 2019 Európa Sportfővárosa évad keretében megvalósuló, egész napos Csobbanj, Budapest eseményen búvárkodni, vízilabdázni, úszni lehet július 3-án. Szülők és gyerekek egyaránt kipróbálhatják a búvárkodást, megismerkedhetnek a vízilabdázás alapjaival, sőt korábbi olimpiai bajnokokkal gyakorolhatnak a medencében,...

...valamint az érdeklődők az úszási technikájukon is javíthatnak oktatók, instruktorok és sporteszközök segítségével.

dagaly

A fürdőkomplexumon belül a gyerekek és a szülők együtt merülhetnek majd egy mobil merülő hengerben, amit kintről egy nagy ablakon keresztül a többi családtag is figyelemmel követhet. A szakmai stáb búvárfelszerelést, ruhákat, búvárszemüveget, légző automatát biztosít a vállalkozó szellemű résztvevőknek, akiknek csak fürdőruhát, illetve törölközőt kell magukkal hozniuk a nagy kalandhoz a Dagályba. Kísérő programként a korábbi évtizedek és a legújabb búvárfelszerelések is megtekinthetőek lesznek a helyszínen.

dagaly1

Az úszás iránt érdeklődők egész nap csiszolhatják a technikájukat profi oktatók és különféle sporteszközök segítségével, valamint úszó bemutatót is láthatnak, amelyet a Római SE és a Városgazda Utánpótlás Akadémia kezdő, haladó, illetve már válogatott szintű úszói adnak elő, köztük a legkisebb korosztályt képviselő ovis csoport is.

A 25x25 méteres vízilabda medence szintén a családok rendelkezésére áll majd a Dagályban ezen a napon, illetve sportolók segítségével ismerkedhet meg bárki ennek a sportágnak a szépségeivel, előnyeivel.

dagaly2

A rendezvényen olimpiai – és világbajnokokat, köztük Gangl Edina, Kiss Gergely, Kósz Zoltán és Gergely István lehet vízilabdázásról kérdezni. A legbátrabbak vízbe szállhatnak velük, hogy együtt gyakorolhassák a profikkal a csapatjátékot, vagy a kapura lövést. Továbbá a Csobbanj, Budapestre kilátogatók vetélkedőkön is részt vehetnek, amelyeken értékes nyeremények találnak majd gazdára.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője