2025. december 28., vasárnap - Kamilla

Archívum

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Felére csökkent az üdítők cukor- és kalóriatartalma 2010 óta

415

csokkentettMagyarországon az üdítőitalok és gyümölcslevek átlagos cukor- és kalóriatartalma 2010 óta 43 százalékkal csökkent, közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség. A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség korábban tett önkéntes vállalása szerint az alkoholmentes italok átlagos cukor- és kalóriatartalma 2020. év végéig 50 százalékkal lesz kisebb a 2010-es értéknél.

A szövetség tagvállalatai a kitűzött célt termékeik receptúrájának átalakításával, új, innovatív termékek bevezetésével, illetve kis kiszerelésű termékeik arányának növelésével valósítják meg, és bővítik kínálatukban az alacsony kalóriatartalmú és a kalóriamentes termékek arányát – írják a közleményben.

Az elmúlt években végrehajtott intézkedések eredményeként 2010. és 2018. között a szövetség tagjai által gyártott, forgalmazott termékek 100 milliliterre vetített átlagos cukor- és kalóriatartalma 43 százalékkal csökkent, ami 3 százalékpontos javulás a 2017-ben mért 40 százalékos értékhez képest. Az alkoholmentes italok 2010-ben 100 milliliterre vetített átlagos kalóriatartalma 40 kalória volt, ma már csupán 23 kalória. A csökkentett kalóriatartalmú, azaz legfeljebb 20 kalória/100 milliliter, és kalóriamentes termékek aránya az alkoholmentes italokon belül 23 százalékról 56 százalékra emelkedett 2010. és 2018. között. Az üdítőitalokból bevitt kalória mindössze 2-3 százaléka az átlag magyarországi fogyasztó által bevitt teljes energia (kalória) mennyiségének - közölte a szakmai szövetség.

A közlemény idézi Nagy István agrárminisztert, aki szerint az üdítőital szövetség példaértékű cukorcsökkentési programja egyértelműen mutatja a hazai és nemzetközi vállalatok elkötelezettségét a magyar piac iránt.

A vállalások eléréséhez szükséges új, innovatív technológiák alkalmazása és a folyamatos termékfejlesztés jelentős mértékben erősíti a hazai élelmiszer-feldolgozó ágazat versenyképességét.

Miklósvári Géza, a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség elnöke a közleményben hangsúlyozta, szövetségük és tagvállalataik tisztában vannak azzal, hogy felelősséggel tartoznak termékeik minőségért és fogyasztóink egészségéért. Ennek megfelelően

folyamatos termék innovációval, felelős reklámozással, a fogyasztók minél szélesebb körű tájékoztatásával járulnak hozzá a közös népegészségügyi célok eléréséhez.

A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség, a magyarországi alkoholmentes italgyártók szakmai érdekvédelmi szervezete, amely a hazai ásványvíz-palackozók több mint 95 százalékát, az üdítőital- és a gyümölcslégyártók mintegy 80 százalékát képviseli. A tagvállalatok éves szinten mintegy 230 milliárd forint termelési értéket állítanak elő, közvetlenül 4000 embert foglalkoztatnak Magyarországon.

Forrás: pharmaonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője