2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Budapest rendezi az első World Urban Games-t

851

gameSzeptember 13. és 15. között Budapest rendezi az első World Urban Games új generációs multisport-eseményt.A World Urban Games egyfajta „fiatalos sportfesztivál a város szívében”. A kétévente sorra kerülő rendezvény programjába olyan sportágak tartoznak, mint a BMX, a görkorcsolya, a gördeszka, a 3x3 kosárlabda, a teqball és a breaktánc.

A 2019-es esemény versenyprogramját még márciusban nyilvánosságra hozzák.

Az esemény megrendezése iránt csaknem 50 város érdeklődött – Budapest mellett például Barcelona, Los Angeles és Tokió –, a pályázati folyamat végére pedig az egyesült államokbeli nagyváros, illetve a magyar főváros maradt versenyben. A Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége (GAISF) tavaly novemberben kezdte meg az egyeztetéseket Los Angelesszel az első, idei rendezvényről, de aztán hosszas mérlegelés után arra az álláspontra jutott, hogy „a Budapest által kínált program jobban illeszkedik a GAISF és a World Urban Games jövőképéhez”. A szervezet azt is közölte, hogy a 2021-es esemény megrendezését is felajánlották Budapestnek.

„Budapest Európa egyik legfőbb sportfővárosa lett, és többször bizonyította már, hogy alkalmas otthont adni kiváló rendezvényeknek”

– írta közleményében a GAISF.

deszka

Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos azt mondta, biztos abban, hogy a főváros az első World Urban Gamesen felejthetetlen élménnyel ajándékozza majd meg a sportolókat és a közönséget is.

„Budapest nagyszerű történelemmel és kultúrával rendelkezik, és az egyik legjobb hely Európában, ahol a fiatalok élhetnek és dolgozhatnak. A magyar főváros innovatív, amely mindig készen áll az úttörő lehetőségekre.”

Raffaele Chiulli, a GAISF elnöke kijelentette, hogy Budapest „tökéletes helyszíne lesz ennek az izgalmas eseménynek”, és kiemelte a magyar szakemberek elhivatottságát és elkötelezettségét a World Urban Games iránt.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője