2025. július 8., kedd - Ellák

Archívum

Piano Day, 2019. március 29.

523

pianodayA Piano Day 2015 óta minden év március 29-én a zongorát hivatott ünnepelni – azért ekkor, mert ez az év nyolcvannyolcadik napja, és ennyi billentyűje van a klasszikus hangszernek. Ezen a napon az egész világon a zongora áll reflektorfényben, s a magyarországi események a Müpa szinte minden terét betöltik.

A kezdeményezés a Müpában idén két telt házas koncertet is adó modern klasszikus zeneszerző és előadó, Nils Frahm, valamint a számára is hangszereket építő, világhírű zongorakészítő, David Klavins nevéhez fűződik, akik azzal a céllal álmodták meg ezt a napot,

hogy a hangszeren túl a zongoristákat, a zongorára komponáló szerzőket, a zongorakészítőket, -hangolókat, -szállítókat és persze a zongorarajongó hallgatókat is ünnepeljük.

Az esti koncert kivételével ingyenes, de részben regisztrációhoz kötött programok egyik szereplője a Magyarországon élő és alkotó David Klavins lesz, aki bemutatja innovatív hangszerét, az Una Cordát, amelyet napközben – amikor éppen nem szerepel a hivatalos programban – a közönség is kipróbálhat. Délután a ház különböző tereiben zenél Gyöngyösi Gábor, a Fender Rhodes elektromechanikus zongora kiválósága, valamint két olasz tehetség a kortárs modern klasszikus élmezőnyből: a termékeny és sokszínűen dolgozó Luca Longobardi és a puritánabb, ambientes vénájú Ed Carlsen.

Az esti koncerten a modern klasszikus stílus jeles hazai képviselői, vaghy és az iamyank Live Ensemble vezeti be a Magyarországon először fellépő, ukrán Lubomyr Melnyk műsorát. Melnyk a posztminimalizmus legendás alakja, a continuous music, azaz a folyamatos zene atyja. A lélegzetelállító tempóban játszó Melnyket sokan „a zongora prófétájának” tartják, ritka élő fellépéseinek egyike garantáltan a Piano Day 2019 fénypontja lesz.

Időpont: 2019. március 29.
Helyszín: MÜPA, Budapest
További információk: mupa.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

More details
Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

More details
Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

More details
VeszprémFest, 2025. július 8-12.

VeszprémFest, 2025. július 8-12.

More details
BETA 1+3 AKCIÓ Júliusban!

BETA 1+3 AKCIÓ Júliusban!

More details
Happy MONDAY Hours!

Happy MONDAY Hours!

More details
Jeges FANTA a kezedben, BETA szerszám a műhelyben!

Jeges FANTA a kezedben, BETA szerszám a műhelyben!

More details
Property Investment Forum, 2025. szeptember 23.

Property Investment Forum, 2025. szeptember 23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője