2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Archívum

Elkészült az első beruházás a kisvasút-felújítási programban

805

vasut1Gyöngyös és Gyöngyössolymos között immár felújított vasúti pályán szaladhat a vonat, a népszerű Mátravasút látogatóinak örömére. Átadták a Mátravasút Gyöngyös-Gyöngyössolymos szakaszát pénteken. Ez a kisvasút-felújítási program első elkészült beruházása a nyolcból, mely 445 millió forintba került – ismertette Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

A Szalajka-ház felé menő vasúti pálya rendbetétele mellett - melynek kivitelezője a győri Pálya-Vasút Kft. - ebből az összegből egy kerékpárszervíz-pont is létesült a szakaszon.

Az összesen 638 millió forintos mátrai beruházás másik része is elkezdődött: mintegy 190 millió forintból 3 nyitott és 5 zárt vasúti vagon, egy szalonkocsi és a Gyöngyi gőzmozdony korszerűsítése mellett három mozdony kap új, környezetkímélő motort.

zaszlo
Horváth László, a térség országgyűlési képviselője, Nyilasné Nádudvari Zsuzsanna, Gyöngyössolymos polgármestere, Hiesz György, Gyöngyös polgármestere, Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Bitay Márton Örs, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára és Jung László, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója (b-j) az átadón (fotó: MTI)

Jung László, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett: a mátrai kisvasúthálózat az 1900-as éve elején épült, a faanyag és egyéb nyersanyagok szállítására. Mára eredeti rendeltetése háttérbe szorult, ám ezzel párhuzamosan turisztikai jelentősége felértékelődött.

A társaság által működtetett Mátravasút, valamint a felsőtárkányi és szilvásváradi erdei vasút 2017-ben közel 358 ezer utast szállított, idén pedig már október végére meghaladta ezt az utasforgalmat. A Mátravasút szolgáltatásait ez évben várhatóan mintegy 70 ezer ember veszi igénybe.

vasut

Összesen 10 milliárd forint jut az országban a kisvasutakra

Bitay Márton, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára elmondta: Magyarországon több ezer kilométernyi keskeny nyomtávú erdészeti vasútvonal található, amely az elmúlt évtizedekben elvesztette eredeti funkcióját. Ugyanakkor ezek egy része turisztikai attrakcióként újjáéleszthető, helyreállításukat a kormány összesen 10 milliárd forinttal támogatja.

A tervezett mátrai turisztikai fejlesztések között a kormánybiztos egy Kékestetőre vezető kabinos felvonó megépítését és Szurdokpüspöki környékén kerékpáros pálya kialakítását említette.

(Forrás: magyarepitok.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője