2026. március 19., csütörtök - József

Archívum

Több tízmilliárdos fejlesztéseket tervez a Hunguest Hotels

1108

hungHülvely István, a Hunguest Hotels vezérigazgatója interjút adott a Magyar Időknek. Az interjúból kiderül, hogy a szállodalánc több tízmilliárdos fejlesztéseket tervez, és a csoport azaz 2017-hez képest megduplázhatja árbevételét 2019. Hülvely István, a Hunguest Hotels vezérigazgatója interjút adotta Magyar Időknek.

Itt azt mondta, hogy

a következő 3-5 évben többtízmilliárdos fejlesztések kezdődhetnek a Hunguest Hotelsnél; fokozatosan kategóriát váltanak a háromcsillagos szállodáik, ami a szolgáltatásokban és az ingatlanok állapotában minőségi szintlépést jelent a vendégeknek.

Hülvely István azt mondta, az anyavállalat, a Konzum Nyrt. szállodaportfóliójának bővülésével a Hunguest üzemeltetésében működő saját és partnerhotelek szeptember végéig

17,6 milliárd forintos nettó árbevételt könyvelhettek el a 3,6 milliárd forintos adózás előtti eredmény mellett.

A csoport árbevétele így csaknem másfélszer akkora, mint 2017 első kilenc hónapjában, a vállalat adózás előtti eredménye pedig már szeptember végén a kétszerese a tavalyi éves adózás előtti eredménynek.

A turizmus jelenlegi dinamikáját figyelembe véve ez azt jelenti, hogy a Hunguest-csoport 2019 végéig harmincmilliárd forint fölé is növelheti, azaz 2017-hez képest megduplázhatja árbevételét, miközben a vállalat eredményessége kellő hátteret biztosít majd a fejlesztési terveinkhez.

hunguest

Hülvely István szerint a stabil tulajdonosi, kedvező gazdasági háttérre, valamint a megnövekedett árbevételre alapozva a következő 3-5 évben nagyszabású fejlesztésekbe kezd a Hunguest Hotels Zrt., alapvetően négycsillagos, illetve úgynevezett superior négycsillagos kategóriájú szállodalánccá szeretnének válni. Közölte, hogy a hotellánc belföldi egységeinek felújítására nagyjából 45 milliárd forintot terveznek elkölteni.

Felidézte, jelentősen megerősítette a Hunguestet a belföldi piacon a Konzum Nyrt. hotelportfóliójának bővülése. Ennek köszönhetően a tőzsdei cég leányvállalata, a Hunguest Hotels Zrt. már 26 szállodát (18 magyarországi és öt külföldi, saját érdekkörben lévő hotelt, emellett partnerszerződések alapján további három szállodát) működtet. Ezekhez csatlakozik a jövő tavasszal nyíló nyíregyházi, sóstói négycsillagos gyógy- és wellness-szálló, amely a lánc 27. tagjaként a várakozások szerint ötvenezer vendégéjszakával növeli majd a cégcsoport vendégforgalmát.

Hülvely István szólt arról is: a jellemzően a családi, szabadidős utazások, gyógy- és wellnessüdülések piacán erős kínálattal rendelkező szállodaláncnál a vendégek csaknem háromnegyede magyarokból áll, miközben egyre fontosabb küldőpiacot jelentenek a környező országok; Csehország már évek óta vezeti a beutazók listáját, megelőzve Németországot.

(Forrás: origo.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője