Friss hírek

Archívum

A gyáralapítás dokumentumait tartalmazó időkapszulát egy robot helyezte el

A gyáralapítás dokumentumait tartalmazó időkapszulát egy robot helyezte el

Eseményfigyelő 1464

zöldparkosDebrecenben építi fel hetedik magyarországi gyárát a Continental-csoport. A 100 millió eurós (32,53 milliárd forintos) beruházás alapkövét a repülőtér melletti déli ipari övezetben helyezték el. Az ünnepségen a gyárlapítás dokumentumait tartalmazó időkapszulát egy robot szállította és helyezte el, majd az ünnepség szónokai jelképes kapavágással elindították a beruházást.

Stephan Rebhan, a Continental erőátviteli divíziójának vezetője az eseményen elmondta,

a debreceni gyárban egyebek mellett automata sebességváltókat, elektronikus vezérlőegységeket, szenzorokat gyártanak majd. Már megkezdődött a toborzás.

Hans-Jürgen Braun, a Continental központi elektronikai gyárának vezetője azt mondta, hogy

"nagyon modern, világszínvonalú létesítmény"lesz a debreceni gyáruk, megfelel a 4.0 elvárásoknak mind a digitalizáció, mind a robotika terén, és a jövőben bővíthető lesz..

Lukas Juranek, a debreceni gyár vezetője hozzátette:

a legfontosabb számukra a magasan képzett helyi munkaerő, amelynek biztosítására máris jó kapcsolatot alakítottak ki a Debreceni Egyetemmel és a helyi szakképzési centrummal. A munkatársak toborzását megkezdték, főleg villamos-, gépész-, ipari mérnököket, robotikával, szoftverfejlesztéssel foglalkozó szakembereket keresnek - fűzte hozzá.

Az ország második fővárosaként tekintenek Debrecenre. A beruházást 34,5 százalékos intenzitással, mintegy 10,6 milliárd forinttal támogatja a magyar kormány.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kiemelte:

a Continental a beruházással 450 új munkahelyet teremt Debrecenben. Az alkalmazottak egyharmada egyetemi, kétharmada középfokú végzettségű lesz - jelezte a polgármester.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára mérföldkőnek nevezte elismeréssel szól arról a gazdasági fejlődésről, ami az utóbbi években jellemzi a várost, megítélése szerint az ország egyetlen régiója sem fejlődött olyan mértékben, mint Debrecen és térsége. A kormánynak megfogalmazása szerint ugyanakkor

"ambiciózusabb terve van annál, mint hogy Debrecen autóipari központ legyen, a városnak közép-, de akár már rövid távon is, az ország második fővárosává kell válnia az élet minden területén".

(Forrás:www.magyarepitok.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.