2025. július 29., kedd - Márta

Archívum

Stadionkörkép Kisvárdától Fehérvárig

928

kapusMég zajlik az új Puskás Ferenc Stadion, továbbá a Vidi és a Vasas arénájának építése. A kispesti Bozsik Stadion bontása ősszel kezdődik. A közelmúltban adták át a Kisvárda létesítményét. A legfrissebb hírek szerint a Honvéd labdarúgó-csapata szeptember 22-én a klub egykori legendás játékosaival búcsúzik el a kispesti Bozsik Stadiontól.

Az egyesület honlapja közölte, hogy az egész napos gálán több mérkőzés is lesz, a fő meccsen a klub korábbi futballistái lépnek pályára, mielőtt elbontják a régi stadiont és elkezdik az új aréna építését. A munkálatok idején a Honvéd az MTK pályáján, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban játssza a hazai mérkőzéseit.

A tervek szerint az új létesítmény alkalmas lesz minimum 8 ezer fő befogadására, a lelátója fedett lesz. A kispesti klub hivatalos honlapja szerint 438 új parkoló is lesz a stadion körül, a létesítményt az eredeti elképzelések szerint 4,98 milliárd forintból szerették volna megépíteni, de várhatóan ennél többe fog kerülni.

Az épülő stadionok között van a Bajnokok Ligája-selejtezőben szereplő Vidi székesfehérvári arénája is. A Vidi a bajnoki mérkőzéseit már jó ideje a felcsúti Pancho Arénában játssza, itt rendezték az idei nemzetközi meccseket is, de a Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásában az AEK Athén elleni párharc első találkozójára már csak a Groupama Aréna volt alkalmas. Itt lesznek ősszel a főtáblás meccsek is – akár a BL-ben, akár az EL-ben.

A Sóstói Stadion bontása 2015 decemberében kezdődött: az összesen 14,3 milliárd forintból felépülő, 14 200 férőhelyes, az UEFA 4-es kategóriájának megfelelően kialakított aréna átadását pedig 2018 januárjára tervezték. A korábbi tervek alapján 2017 végén-2018 elején szerették volna átadni a létesítményt, 2017 júliusában azonban kiderült, hogy a főépület vasbeton szerkezeteinek kialakításánál hibás, súlyos statikai problémákat találtak, így ahelyett, hogy a régi épületrészt integrálták volna az új létesítményhez, le kellett bontani, a tetőszerkezetet ugyanis nem bírta volna el. A székesfehérvári önkormányzat korábbi közlése ellenére sem tudták átadni a stadiont júliusban, a Népszava szerint az év végére ígérik az átadást.

Épül a Vasas új arénája, az új Illovszky Stadion is. Az élvonalból kiesett klub az NB II 2018-2019-es szezonjában az őszi hazai mérkőzéseit a Szusza Ferenc Stadionban rendezi. Az angyalfölidek új arénája 5000 férőhelyes lesz, az MTI szerint a beruházás hétmilliárd forintba kerül. Az év elején még úgy volt, hogy ősszel átadják az új stadiont, de júliusban Domonyai László ügyvezető már azt mondta, várhatóan 2019. márciusában a Vasas SC 108. születésnapján avatják fel a létesítményt.

Az új Puskás Ferenc Nemzeti Stadion átadásának tervezett dátuma 2019. november 25, a magyar labdarúgás napja, amikor az aranycsapat a Wembley-ben 6:3-ra legyőzte az angolokat. Az aréna 67 ezer fő befogadására lesz majd alkalmas, a tervek között szerepel, hogy nemzetközi kupadöntőket is rendezzenek benne, és helyszíne lesz a 2020-as Eb-nek is.

Az elmúlt egy évben három élvonalbeli egyesületnek is átadták a stadionját. A Haladás szombathelyi létesítményét tavaly novemberben avatták fel. A mintegy 9 ezer férőhelyes stadion építése 15 milliárd forintba került. Helyi sajtóértesülések szerint azonban nincs, aki üzemeltettesse az arénát. A Nyugat.hu azt írja, bár a Haladás Labdarúgó Kft. az üzemeltető, a fenntartó a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Kft., és nincsenek tisztázva a jogviszonyok. Az NB I-es futballcsapat bérleti díjat fizet a stadion használatáért, de az nincs rendezve, hogy ki fizeti a karbantartást és javításokat, a focicsapatnak és a Haladás SE-nek az önkormányzat idén már 350 millió forintot a bérleti díjra.

A Diósgyőr stadionjának építése 2016 decemberében indult, és a 2018-as szezon utolsó fordulójában már fel is avatták a létesítményt. A 15 ezer fős, multifunkcionális stadion építése 13 milliárdba került.

Az élvonalba idén feljutott Kisvárda új stadionját augusztus 11-én a bajnokság 4. fordulójában adták a Ferencváros ellen. A 2700 férőhelyes létesítmény 2,4 milliárd forintba került.

Az elmúlt években több más egyesület számára is új aréna épült, így szintén új otthonában léphet pályára már a Ferencváros, az MTK, a Debrecen, a Gyirmót, a Mezőkövesd, a felcsúti Puskás Akadémia és a Szolnok is.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Tér-Zene a Kossuth téren

Tér-Zene a Kossuth téren

More details
Extrém élménypark Budapesten - A felnőttek is ugrálhatnak

Extrém élménypark Budapesten - A felnőttek is ugrálhatnak

More details
Kertmozi élmények a Balatonnál

Kertmozi élmények a Balatonnál

More details
Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

More details
Mozi a strandon

Mozi a strandon

More details
Vár a Richter Safari Park, Magyarország első és egyetlen autós safari parkja

Vár a Richter Safari Park, Magyarország első és egyetlen autós safari parkja

More details
Phantom Vision: 2025. július 27-ig látogatható még a fényművészeti kiállítás

Phantom Vision: 2025. július 27-ig látogatható még a fényművészeti kiállítás

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője