2026. február 6., péntek - Dóra

Archívum

Gyermekfesztivál a Magyar Színházban, 2018. május 26.

669

babszinhazGyermekfesztivált rendeznek május 26-án, szombaton a Magyar Színházban: az egész napos programsorozat keretében az előadásokon túl játékos programokon vehetnek részt, és különleges produkciókat láthatnak az érdeklődők a színházban és a színház körül.

 

Az idei évadban a Gyermekfesztivál a Magyar Színház népszerű gyermekelőadásai, a Rumini, A békakirály és a Tótágas történetek, valamint a jövő évadban megvalósuló Tündér Lala köré szerveződik - olvasható a színház közleményében.

Mint írják, Földi Andrea jelmeztervező segítségével a gyermekek tündérré vagy kalózzá változhatnak, és részt vehetnek tündérröptetésen is. A fesztivál látogatói találkozhatnak Rumini megálmodójával, Berg Judittal, és válogathatnak a legszebb gyermekkönyvek között.

A Magyar Színház épülete mellett egész nap a Bab Társulat ügyességi, kreativitást fejlesztő játékai várják a gyermekeket, míg a Rejtő Jenő utcai színpadon fellépnek a társulat művészei, valamint Écsi Gyöngyi a Világ kenyere című interaktív előadásával, a Manócska Társulat pedig A három galiba liba című produkciót adja elő.

Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a Mesés kulisszába, ahol nem csak megnézhetik, de fel is vehetik, ki is próbálhatják a kellékeket és jelmezeket. A fesztivál programját Kárász Eszter és az Eszter-lánc Mesezenekar koncertje zárja.

A Magyar Színház május 26-i előadásaira szóló színházjeggyel, vagy az aznapi színházpedagógiai foglalkozásra váltott jeggyel a Gyermekfesztivál programjaira a belépés ingyenes, színházjegy nélkül a rendezvényre 500 forintért vásárolható jegy. A színházpedagógiai foglalkozásra szóló jegy ára 1000 forint.

Május 26-án a nagyszínpadon a Rumini 11 és 15 órától látható, míg a Sinkovits Imre színpadon 11 óra 30 perctől A Békakirály, 15 óra 30 perctől pedig a Tótágas történeteket játsszák. A programokról további információ a színház honlapján olvasható.

Időpont: 2018. május 26.
Helyszín: Magyar Színház
Információ: www.csalad.hu

 (Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője