2026. március 22., vasárnap - Beáta

Archívum

Utazás Kiállítás, 2018. március 1-4.

1719

utazas2018A szakmabeliek szezonnyitó eseményként és kihagyhatatlan szakmai fórumként tartják számon, a hazai turisták számára pedig élmény- és információszerzési forrást jelent. Közben azonban az internet teret hódított, megváltoztak az utazási- és foglalási szokások. Az Utazás kiállításnak is változnia kell. A 2018-as év erről szól.

Az esemény újragondolásakor nagy figyelmet fordítottunk a kiállítók szakmai programjára. Egyetlen célt követtünk: hasznos, minőségi előadásokat, gyakorlati szakmai tanácsokat, ötleteket adhassunk a szakmai közönségnek.

Utazás 2018 kiállítás első napja kizárólag a turisztikai szakembereknek szól. A digitális turizmus köré építjük fel a témákat, mely lehetőséget biztosít magyar digitális start up-ok bemutatkozására, turizmusban social média eszközök eddigi tapasztalatainak az összegzésére. De külön foglalkozunk a turizmusban lévő munkaerő helyzettel is.

Pénteken várjuk a szakirányú képzésben résztvevő diákokat. Idén első alkalommal erre a napra egy Diák Szakmai Projektet hoztunk létre, melyben a Metropolitan Egyetem az együttműködő partnerünk. A hallgatók féléven keresztül különböző turisztikai témákat dolgoznak ki, melynek bemutatására az Utazás 2018 kiállításon nyílik lehetőségük szakmai körben. Ez a rendezvény nagyszerű fórum és egyben megmérettetés lesz, melyen a jövőbeli munkavállalót a munkáltatókkal összekötjük. Erre szolgál a pénteki napra szervezett Állásbörze is.

Időpont: 2018. március 1-4.
Helyszín: Hungexpo
Információ: utazas.hungexpo.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője